Lourdes-i Szűzanya jelenésének 160. évfordulóján, a betegek világnapján, 130 idős vagy beteg testvérünknek szolgáltatjuk ki a betegek kenet szentségét. Ma, a betegekért felajánlott Lourdes-i Kilenced imádság utolsó alkalma, este 17.30 órakor kezdődik, melyben szentségi körmenet és a végén külön szentségi áldásban részesülhetünk.

„A szeretet arcai” címmel dokumentumfilm vetítésére kerül sor az EÖTVÖS 10 színháztermében, holnap, hétfőn, február 12-én. A film egy magyar és egy francia nővér életét mutatja be, akik napjainkban, a Fülöp szigeteki Manilában, hátrányos helyzetű fiatalok segítésére szentelik életüket. Akik a filmre jegyet igényeltek és előre megváltották, hétfőn, 17.30-tól vehetik át az EÖTVÖS 10-ben. A film 18.00 órakor kezdődik. Akik még szeretnének eljönni, a szervezők tájékoztatása szerint esetleg az előadás előtt is kaphatnak jegyet.

Ábrahám gyermekei című vallásközi előadássorozatunk következő alkalma, ezen a héten, kedden, február 13-án, 16.00 órától a sekrestye fölötti hittanteremben lesz. A részletes program a hirdetőtáblán olvasható.

Hamvazószerdával megkezdődik az ide Nagyböjti idő. Ezen a héten, február 14-én, hamvazószerdán, este 18.30 órakor kezdődik a hamuszentelés és hamvazkodás, valamint az ünnepi mise. Minden kedves testvérünket szeretettel várjuk, hogy közösségben imádkozva kezdjük Urunk kínszenvedésének, halálának és feltámadásának megünneplésére felkészítő Szent Negyvennapot.

Böjt a Nagyböjtben. Hamvazószerdán és majd Nagypénteken szigorú böjt van, ami annyit jelent, hogy minden 14 és 60 év közötti keresztény katolikus háromszor étkezhet, egyszer lakhat jól, a húsételektől pedig, mindenkinek tartózkodnia kell. Nagyböjt péntekjein pedig, csupán a húsételek fogyasztásától kell tartózkodnunk. Mind e mellet, helyes, ha magunknak is választunk a nagyböjtre egy olyan lemondást, imádságot vagy jócselekedetet, mely segíti lelkünk megtisztulását és a felkészülést.

Keresztút járás nagyböjt péntekjein. A nagyböjti időben, minden pénteken, 17.45 órai kezdettel keresztutat járunk a templomban, melyet mindig egy-egy plébánia csoportunk vezet majd.

Nagyböjti lelkigyakorlatok: Két lelkigyakorlat lesz közösségünk számára a nagyböjtben. Az egyik Érden, a Ciszterci Nővérek Apátságában, március 8-11-ig. Erre már mind a 70 hely betelt, jelentkezni a várólistára lehet. A másik itt a templomban, március 19-21-ig, az esti szentmisékhez kapcsolódóan. A három estén P.Barsi Balázs ferences atya lesz a vendégünk, aki vezeti az elmélkedéseket és gyóntat.

Jegyeskurzus indul plébániánkon nagyböjtben, olyan házasulandók részére, akik ebben az évben kívánnak egyházi házasságot kötni. Az előkészítő oktatás, összesen hat alkalomból áll. Az első, ezen a héten, február 15-én, csütörtökön, 20.00 órakor kezdőik a sekrestye fölötti hittanteremben. Jelentkezni lehet a plébánia hivatalban személyesen, telefonon (Telsz.: 342-0534), vagy emailen (s.terezplebania@gmail.com), vagy a helyszínen.

Fatimai Centenárium évében két zarándokcsoportunk is volt a portugáliai kegyhelyen. Zarándoktalálkozót szervezünk a zarándoklaton résztvevők és minden érdeklődő számára, február 16-án, pénteken, az esti mise után 19.00 órától a plébánia alagsori hittantermében, ahol az egyik utitársunk által készített kisfilmet nézhetjük meg és fotóink segítségével eleveníthetjük fel közös élményeinket. Aki tud, hozzon magával egy kis süteményt, vagy italt, amellyel egymást megvendégelhetjük.

Egyházi hozzájárulást az elmúlt évek során plébániánk részére befizető, plébániánk területén lakó híveink részére, ezen a héten küldtük ki a tavalyi tevékenységéről a beszámolót és az adó befizetését megköszönő leveleket. Kérjük, hogy az idei évben is támogassák templomunk fenntartásának mindennapi költségeit és közösségeink életét. Az egyházi adó összege, a püspöki karunk által meghatározott teljes évi jövedelmünk 1%-a, mely továbbra is önkéntes megajánlás alapján történik. Előre is köszönjük mindenkinek.

†Kelemen Tamás bácsi, hitoktatónk temetése, ezen a héten, február 13-án, kedden, 16.00 órakor lesz itt a templom bemutatandó szentmise után a kriptában. Várjuk kedves testvéreinket, tanítványait és szüleiket, kollégáit és mindazokat, aki ismerték, tisztelték, szerették.

keyboard_arrow_up
X