Boldog Meszlényi Zoltán püspök-vértanú emléknapján ünnepi vesperást imádkozunk, az idei esztendőben, tekintettel a járványügyi rendelkezésekre, kivételesen 18.00 órakor a Szent József mellékoltárnál lévő ereklyéje jelenlétében. Utána, 18.30 órakor szentmise, azokkal a paptestvérekkel együtt, akik az esperes kerületünkből el tudnak jönni. A vesperásba és a szentmisébe online is be lehet kapcsolódni.

Keresztutat járunk imádkozva, ezen a héten is, pénteken, 17.45-kor, mely egyúttal március hónap elsőpéntekje. Várjuk a testvéreket a templomba, de online is közvetítjük.

Ökumenikus Világimanap, lesz, március 5-én, pénteken, 17.00 órától a Deák téri evangélikus templomban. Az idén Vanuatu (Új-Hebridák) Csendes óceáni szigetország keresztény lakosaiért imádkoznak. Várják szeretettel a katolikus testvéreket is.

Gyóntatás a nagyböjtben. A múlt vasárnap nagyböjtre meghirdetett és az erre kialakított gyóntató helyiségben történő személyes gyónásra, a Főpásztorunk által tegnap kiadott újabb járványügyi előírások megerősítése miatt sajnos még sem tudunk lehetőséget biztosítani, csak vasárnap a 09.00, 10.00 és 12.00 órai misék alatt a templomudvaron, illetve továbbra is adhatunk általános feloldozást szombaton este 18.30-kor és vasárnap délelőtt 10.00 órakor. Főpásztorunk ismételten felhívja mindannyiunk figyelmét az előírások fokozott betartására a járvány hullám újabb felerősödése miatt.

Püspöki Konferencia Nagyböjti körlevele értelmében jövő vasárnaptól várjuk a kedves testvérek tartós élelmiszer adományait és a bejáratnál balra található kápolnába kérjük elhelyezni. A jelen helyzetben csak eredeti csomagolásban lévő élelmiszert fogadhatunk el, de mivel a körlevél megírása óta felerősödő járvány veszély miatt, valaki szívesebben ad pénzadományt, amelyből az adventi gyűjtéshez hasonlóan élelmiszer vásárlási utalványt vesz karitászunk, és azt juttatjuk el a rászorulóknak, még szívesebben fogadjuk. Ugyanakkor a szokott módon kérjük, hogy ajánljanak rászorulókat, akiket húsvétra segíthetünk az így összegyűlt ajándékokkal.

Országos adománygyűjtés van a mai vasárnapon a katolikus iskolák támogatására a Püspöki Konferencia rendelkezésére. Az erre a célra szánt adományokat a templom közepén lévő perselybe kérjük elhelyezni.

Fájdalommal, de Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy †Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a szomszédos Szent István Bazilika plébánosa, életének 72, papságának 49 évében, pénteken, február 26-án reggel, súlyos COVID fertőzés szövődményeiben elhunyt. Püspök atyáért, az ő papi életéért hálát adva a jó Istennek, szeretettel imádkozzunk érte. Ugyanakkor tájékoztatjuk a testvéreket, hogy mivel a bazilika káplánjai is Covid fertőzöttek lettek, ezért Erdő Péter bíboros úr a Bazilikát, 10 napra lezáratta, így ott semmilyen liturgikus esemény nincsen. Imádkozzunk Zoltán és Gergely atyákért is, hogy mihamarabb meggyógyulva egészségesen tudják folytatni szolgálatukat.

keyboard_arrow_up
X