A tartós élelmiszer adományokat, még a mai napon a templom bejáratától balra található kápolnában, az asztalokra lehet elhelyezni. A fali perselybe pedig kérjük a szíves pénzbeli adományokat élelmiszervásárlási utalványra, illetve az ajánlásokat, hogy kik kapják meg húsvétra ezeket az ajándékokat.

Az új járványügyi előírások szerint nyilvános liturgiák nem tarthatók a templomban, ez alól csak a temetések a kivételek, melyek megtarthatók szűk családi körben. Ezért minden nap, hétfőtől – vasárnapig, 18.30 órakor koncelebrált szentmisét közvetítünk a templom Facebook és YouTube oldalán, így elimádkozzuk az adott napra kért szentmise szándékokat.

Templom és Urnatemető nyitvatartása hétfőtől – szombatig: 09.00 – 12.00 –ig és 15.00 – 18.00 óráig, vasárnap és ünnepnap (így ezen a héten március 15-én is) 09.00 – 13.00 –ig és 16.00 – 18.00 óráig lesz.

Plébánia Hivatal és Urnatemető Irodában személyes ügyfélfogadás nem lehetséges, de kedden és pénteken, 09.00 és 13.00 óra között telefon ügyeletet tartunk, egyéb időpontokban hagyható üzenet, illetve online lehet ügyintézni a plébánia e-mail címén.

Gyászmisében emlékezünk meg két nemrégiben elhunyt egykori nyugdíjas kisegítő lelkészeinkről, Dr.Hajnal Róbert atyáról és Pályi László atyáról, március 15-én, hétfőn, 17.30-kor, melyet onilne közvetítünk. A szentbeszédet mondja Dr.Kálmán Antal atya, a Béke téri Szent László templom plébánosa.

Szent József évet hirdetett meg Szentatyánk, Ferenc pápa. Ebből az alkalomból templomunkban Szent József nyolcadot imádkozunk az Egyházért, március 19.-től, Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese főünnepétől, május 1.-ig, Szent József a munkás ünnepéig, minden héten, szerdán, az esti mise előtt 18.00 órai kezdettel, melyet online közvetítünk. Az első Szent József imanyolcad tehát, ezen a héten, pénteken, március 19-én, 18.00 órakor lesz, így a Keresztút 17.30-kor kezdődik, melyet szintén közvetítünk.

Tájékoztatjuk a kedves Testvéreket, hogy Erdő Péter bíboros úr ideiglenes jelleggel megbízta Horváth Zoltán plébános atyát a Snell György püspök atya halála miatt megüresedett Szent István Bazilika Plébánia vezetésével is.

keyboard_arrow_up
X