A nagyböjti tartós élelmiszer adományokból 14 csomagot készítettünk, melyek kiosztását már megkezdtük, illetve az összegyűlt 177.640.- Ft. pénzadományból pedig 42 családnak és egyedülállónak tudtunk élelmiszervásárlási utalványt küldeni. Így összesen, ezekben a nehéz időkben is, 56 rászorulón tudtunk segíteni, melyhez a kedves testvérek nagylelkű segítségét azúton is hálásan köszönjük.

A Szentföld szent helyeinek támogatására, a mai vasárnapra tervezett országos adománygyűjtést, bizonytalan időre a Püspöki Konferencia elhalasztotta.

Az új járványügyi előírásokat március 29-ig az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye rendelkezése alapján meghosszabbították. Ezért minden nap, hétfőtől – vasárnapig, 18.30 órakor koncelebrált szentmisét közvetítünk a templom Facebook és YouTube oldalán, valamint online követhetik majd a március 28-i virágvasárnapi szertartást is. A nagyheti szertartásokról a későbbiekben várható rendelkezés.

Szentségimádás, Vesperás és Szentmise lesz, hétfőn, március 22-én, 17.30-tól, a járványtól való szabadulásért, a sok betegért, elhunytért, valamint az egyészségügyi dolgozókért és a meggyógyultakért. Várjuk a kedves testvérek imaszándékait a plébánia e-mail címére, hétfőn, 17.00 óráig.

Szent József nyolcadunkat az elmúlt héten megkezdtük, melyet az Egyházért imádkozva ajánlunk fel. Ettől a héttől kezdődően, május 1-ig, Szent József, a munkás ünnepéig minden szerdán, 18.00 órától imádkozunk, melyeket közvetítünk.

Urunk Születésének Hírüladása, Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepe, március 25-én, csütörtökön van. Az esti ünnepi misét 18.30-tól közvetítjük a templomból.

Templom és Urnatemető, nyitvatartása: hétfőtől – szombatig: 09.00 – 12.00 –ig és 15.00 – 18.00 óráig, vasárnap 09.00 – 13.00 –ig és 16.00 – 18.00 óráig.

Plébánia Hivatal és Urnatemető Irodában továbbra sem lehetséges személyes ügyfélfogadás, de kedden és pénteken, 09.00 és 13.00 óra között telefon ügyeletet tartunk, egyéb időpontokban hagyható üzenet, illetve online lehet ügyintézni a plébánia e-mail címén.

keyboard_arrow_up
X