SZARKA TAMÁS: MISE A BÉKÉÉRT!

Szarka Tamás Kossuth-díjas zenész, zeneszerző, költő csatlakozva a „rendkívüli Jónak lenni jó“ adománygyűjtő akcióhoz  2022. március 6-án vasárnap délelőtt 10.00 órakor, Budapesten az Avilai Nagy Szent Teréz Templomban (Bp.VI. ker. Pethő S. u. 2. – Király utca és Nagymező utca sarok) szentmise keretén belül adja elő Missa Missio című művét.

A szerző a zenéjén keresztül a hit és az imádság erejével szeretne rámutatni a  segítségnyújtás fontosságára a bajba jutott kárpátaljai magyar, valamint ukrán menekült testvéreink megsegítésére.

A szentmisét Horváth Zoltán István kanonok, esperes, plébános atya celebrálja.  

Hamvazószerdán, március 2-án, az ünnepélyes hamuszentelés és hamvazkodás, este 18.30 órakor kezdődő szentmisén lesz. Természetesen a reggeli misén is lesz lehetőség hamvazkodásra azoknak, akik nem tudnak este eljönni. Az esti ünnepi misén és a szertartás alatt a Zeneakadémia Egyházzenei Tanszéke énekel.

Szentatyánk, Ferenc pápa a múlt héten, február 23-án az általános kihallgatás végén arra kért mindenkit, hogy március 2-án, hamvazószerdán tartsunk böjti napot a békéért. Külön biztatta a hívőket, hogy ezen a napon buzgón szenteljék magukat az imádságnak és a böjtnek, kérve Szűz Máriának, a Béke Királynőjének közbenjárását.

Ehhez a felhíváshoz csatlakozva, mi is hívunk minden kedves testvérünket, hogy ezt az egyébként is szigorú böjti napot, lélekben ajánljuk fel a békéért, a szomszédságunkban, Oroszország és Ukrajna között kialakult háborús helyzet miatt és az esti misére mindenki, aki csak tud, jöjjön el, hogy közösen imádkozzunk és kezdjük el az idei nagyböjti időt.

Böjt a Nagyböjtben. Hamvazószerdán és majd Nagypénteken szigorú böjt van, ami azt jelenti, hogy mindenkinek tartózkodnia kell a húsételek fogyasztásától és minden 18 és 60 év közötti felnőtt katolikus csak háromszor étkezhet, és egyszer lakhat jól. Nagyböjt péntekjein enyhített böjt van, ami azt jelenti, hogy mindenkinek tartózkodnia kell a húsételek fogyasztásától. Mindezeken felül, vállaljuk egyéni lemondásokat is, melyek segítik a lélek szabadságát az Isten befogadására.

Szent Teréz Nyugdíjas Klub szervezésében, március 3.-án, csütörtökön, közösen nézzük meg a Terror Házában, a Slachta Margit életéről készült kiállítást. Találkozás 11.00 órakor a Terros Háza előtt az Andrássy út 60-nál.

Jegyeskurzus indul, olyanok számára az idei évben szeretnének egyházi házasságot kötni. Jelentkezni lehet a plébánián az ismert elérhetőségeken. Első alkatlom, ezen a héten, csütörtökön, március 3.-án, 20.00 órakor a plébánia közösségi termében.

Ökumenikus Világimanap lesz, március 4-én, pénteken a Kálvin téri Református templomban, 17.00 órától, melyre szeretettel várják a Belvárosi Keresztény közösségeket!

Nagyböjt péntekjein, 17.45-kor keresztutat járunk imádkozva a templomban. Az első ezen a héten, március 4.-én lesz.

Boldog Meszlényi Zoltán püspök, vértanú napján, március 4-én, pénteken, 19.00 órakor Vesperást imádkozunk a Szent József mellékoltárnál, a vértanú püspök ereklyéjének jelenlétében, Pest Belváros papjaival a kommunista diktatúra áldozataiért. A vesperás liturgiáját vezeti és szentbeszédet mond, Dr.Beer Miklós ny.váci megyéspüspök.

Országos Adománygyűjtés van a Katolikus Iskolák támogatásra, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia rendelkezésére a mai vasárnapon minden templomban, így mi is erre a szándékra kérjük a testvérek szíves adományait a templom közepén elhelyezett perselybe.

A háborús helyzet elől menekülők megsegítésére a Szent Erzsébet Karitászközpont felhívása. A kialakult háborús helyzetre való tekintettel a Szent Erzsébet Karitászközpont a – Katolikus Karitásszal együttműködve – szervez gyűjtést és juttatja el az adományokat a rászorulóknak. E célból az alábbi kezdeményezéseket tette: Pénzbeli gyorssegélyt indított a Munkácsi kárpátaljai Karitásznak a menekültek ellátását segítve, valamint jövő héten további tárgyi szállítmányt is küld. Három teherautónyi élelmiszert és matracot a határhoz. A Nyíregyházi görögkatolikus és a Debrecen-Nyíregyházi Karitász is a helyszínen már segít, felállítottak menekült pontot Fehérgyarmaton és Nyíregyházán, valamint Beregsurányhoz telepítettek egy menekültsegély pontot is. Kérik a plébániák híveit, hogy a helyi karitász, vagy a Szent Erzsébet Karitászközpont felé jelezzék felajánlásaikat (élelmiszer, matrac, takaró stb.) és egyúttal azt is kérik, hogy mielőbbi szervezzék meg a gyűjtést.

Imádsággal és a szeretet egységében együtt vagyunk, együtt érzünk mindazokkal, akiket ez a háborús helyzet veszélyeztet. Lehet segíteni telefonon hívásonként 500.- Ft-tal az 1357-es számon és adományt küldeni a 11711711-22222222 számlaszámra.

keyboard_arrow_up
X