A mai 10 órai szentmisén templomunk énekkara, a Capella Theresiana Robledo: Missa Super voces musicales című miséjét énekli.

Február 19-én, szerdán az esti szentmisén a Zeneakadémia Egyházzene tanszaka teljesít zenei szolgálatot.

Jövő vasárnap Országos gyűjtés lesz a katolikus iskolák javára, melyet továbbítanunk kell a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felé. Az erre a célra szánt adományokat majd a templom közepén lévő perselybe, illetve az adománygyűjtő terminálokon lehet befizetni. Isten fizesse meg előre is!

„Szenior Öröm és Élménytánc órák” indultak plébániánkon. Az alkalmak szerdánként 17.00 – 18.30 óráig az alagsori hittanteremben vannak.  Rendek Zsuzsanna (+36-20-921.9662) táncoktató minden korosztályból várja az érdekődöket, egyedülállókat és párokat egyaránt.

Afréka 3. könyvének bemutatója lesz templomunkban, február 28-án, 19.30 órakor. A kötetet Bemutatják: Dr.Fodor Réka missziós orvos, Németh Lilla író és Gregus Anna fotós. Közreműködik Borka Zsolt és zenekara.

Ahogyan már többször hirdettük, Plébániai Farsangi bálunk, március 1-én, szombaton lesz. Délután (14h-tól) a „Terkamóka” gyermekfarsang, este (19:45-től) pedig a felnőttek „Batyus-bálja” veszi kezdetét. Részletek a plakátokon olvashatók. A felnőttek báljára előzetes jelentkezés szükséges, jelképes 1000 Ft befizetésével a sekrestyében. Ezen kívül mind a gyermekfarsangra, mind a felnőttfarsangra várjuk a tombola nyeremény felajánlásokat, melyeket kérjük, szintén a sekrestyében szíveskedjetek leadni. Ezúton is köszönjük.

keyboard_arrow_up
X