HALOTTAK NAPJA, november 2., mivel az idén vasárnapra esik, így vasárnapi miserendet tartunk, azaz reggel 09.00; délelőtt 10.00; déli 12.00 órakor és az ünnepi gyászmise, este 18:30 órakor kezdődik, melyet az urnatemetőnkben eltemetettekért ajánlunk fel, és várjuk kedves hozzátartozóikat is. Ezen az esti ünnepi gyászmisén, LISZT FERENC: REQUEM c. miséje hangzik el a Szent Efrém férfikar közreműködésével. A Requiem után az altemplomban a Lucernáriumot imádkozzuk.

Templomunk és urnatemetőnk ma is egész nap nyitva lesz. Kérjük, hogy a templomban és az urnatemetőben az oda elhelyezett füstmentes mécsest gyújtsuk meg, az összes többi gyertyát vagy mécsest a templom előtti keresztnél helyezzük el. Az altemplomban most virágokat is elhelyezhetünk, de csak az arra kijelölt helyre, Köszönjük, ha látogatóink megtartják a rendet.

Teljes búcsú nyerhető elhunytjainkért, a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Aki november 1-8-ig, imádságos lélekkel meglátogat egy temetőt, mely lehet a mi urnatemetőnk is, és imádkozik a pápa szándékára egy Miatyánkot és Hiszekegyet; valamint szentáldozáshoz járul, amennyiben szükséges, természetesen előtte szentgyónását is elvégzi, teljes búcsút nyerhet nyolc napon át, minden nap, egy-egy elhunytjáért. Éljünk minél többen ezzel az Egyházunk adta kegyelmi lehetőséggel!

Az altemplomban, még az Ars Sacra fesztiválra megrendezett Életképek az Egyházból című, Topor Márta fotós kiállítási képei megrendelhetők, illetve megvásárolhatók a sekrestyében, kerettel együtt, 5.000.- Ft. adomány ellenében, melyet templomunk téli fűtésére fordítunk majd.

Szenior Örömtánc órák, Rendek Zsuzsanna tanárnő vezetésével folytatódnak az őszi szünet után új időpontban, szerdán, november 5-én, 16.15-től az alagsori hittanteremben. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Ugyan így folytatódnak november 3.-tól a többi hittanórák és közösségi alkalmak.

Mozart: Szentháromság c. miséje hangzik el jövő vasárnap, november 9-én, a 10.00 órai nagymisén. Közreműködik: a Budafoki Mozart Ifjúsági Zenekar és a Százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar.

Az urnatemetőnk kiépítése folytatódott az idén a harmadik, a bejárathoz közeli teremben és reményünk szerint adventre be is fejeződik. Így decemberben már lehet a legújabb részbe is urnafülkét váltani, melyekre az adventi időszakban kedvezményt adunk.

Csal-Te, azaz Családi Teázás lesz jövő vasárnap, november 9-én, a 09.00 órai szentmise után 10.00 órától az alagsori hittanteremben. Várjuk a családokat, gyerekeket és fiatalokat.

Kis-Ázsiai Zarándoklatot tervezünk a jövő esztendőre, mely folytatása lesz, a két évvel ezelőtti törökországi útnak. Így Efezusból indulunk, majd Hyeropolis, Kolosse, Pomukale, Laodikea, Myra, Pergé, Pisidiai Antiokia, Kappadokia és Konstantinápoly, azaz Isztambulban fejeződik be. Tervezett időpont, 2026. május. A részletes program a jövő hétre elkészül és november 10.-től lehet majd jelentkezni a plébánia hivatalban.

Előre jelezzük:

A Mennyország előszobája címmel, az imperfectum együttes zenés szentségimádása lesz, a Szent Ferenc Kisnővérei közreműködésével és közbenjáró imával, Krisztus Király vasárnapján, november 23-án, 17.00 órától, majd pedig a 18.30 órai szentmisén is ők adják a zenei szolgálatot.

keyboard_arrow_up
X