Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójára, ereklyéit kihelyezték Assisiben a Szent Ferenc pápai bazilikába tiszteletadásra, mely a mai vasárnappal befejeződik. Mi is szeretnénk XIV.Leó pápával a Szent Ferenc évről megemlékezni a 09.00 órai mise végén és a 10.00 órai mise elején, 10.00 órakor. Kérjük mindkét misén résztvevő híveket, hogy imádkozzunk együtt a Szentatya szavaival.

Nagyböjti tartós élelmiszergyűjtés, a mai vasárnappal befejeződik. Tehát ma még szívesen fogadunk élelmiszer adományokat, melyeket a jövő héten szeretnénk kiosztani a rászorulóknak, akiket a testvérek javasoltak. Pénzadomány 106.000.- Ft. érkezett, melyet szintén hálásan köszönünk.

Wolf Péter: Szent József oratóriumának bemutatása – Szent József ünnepéhez kapcsolódóan – a mai vasárnapon, az esti mise után 19.30 órakor lesz. Előadják: a Rotunda Énekegyüttes – kórusvezető Tóthné Mózer Annamária, a Concerto Filharmónia Zenekar – koncertmester: Csonka Gábor. Vezényel: Balogh Lázár. A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várunk!

„Ima a világ békéjéért”. A Szent Egyed Közösség imaestet tart templomunkban, holnap, március 23-án, hétfőn, az esti szentmisét követően, 19.00 órától. Az imaórát vezeti Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, imát mondanak az ortodox, az evangélikus és a református egyházak képviselői. Így a hétfő esti szokásos vesperás és szentségimádás helyett erre az imaórára várjuk a testvéreket!

Urunk Születésének Hírüladása, Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepe, ezen a héten, szerdán, március 25-én van. Az ünnepi szentmise 18.30 órakor van, amely után elimádkozzuk a Loretoi litániát a Szűzanya oltáránál.

Keresztutat pénteken, március 27-én, 17.45-től a templomkertben, a Szent István Lovagrend imádkozza, a Fatimai Magyar Keresztút elmélkedéseivel, Gergely atya vezetésével.

Országos adománygyűjtés van a Szentföld szent helyeinek támogatására, a mai vasárnapon, a Püspöki Konferencia rendelkezésére. Kérjük, hogy az erre a célra szánt adományokat a templom közepén lévő perselybe, illetve a mellette található asztali bankkártyás adománygyűjtőbe helyezzék.

Virágvasárnap, azaz jövő vasárnap, március 29-én, 10.00 órakor ünnepi barkaszentelés, bevonulás a templomba, Passió, melyet a Capella Theresiana énekel és szentmise. Ezzel megkezdődik a Nagyhét Liturgiája. Várjuk a hittanos gyerekeket és testvéreiket, hogy a Jeruzsálemet jelképező templomba bevonuló Jézus elé, ők terítsék a ruhákat, a barka és pálmaágakat. Akik 09.00 órára jönnek, ők is vegyenek részt a szertartáson és utána elmehetnek, akik 10.00 órára jönnek, hallgassák meg velünk együtt a Passiót. Gyülekező a gyerekeknek a templomkertben 09.45-től. Szintén elsősorban a gyerekek számára tavaszköszöntő program lesz a templomkertben, kisállatsimogató, kézművesfoglalkozás és tojásfestés. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

Szabadtéri Keresztutat járunk Virágvasárnap délután 16.00 órakor, az Istenhegyi Szent László templom előtti új stációknál, (XII. ker. Diána u. 15a.) melyre szeretettel várjuk a testvéreket. Megközelíthető a 210-es autóbusszal az Operától a Svábhegyi megállóig, illetve autóval. Aki velünk közösen szeretne jönni, találkozzunk a templom előtt, 15.00 órakor.

Két nagyböjti lelki este is lesz templomunkban a nagyhét elején. Nagyhétfőn, március 30-án, 19.00 órától „Virrasszatok és imádkozzatok!” címmel a 777 szervezésében, az elmélkedést Zoltán atya vezeti, közreműködik a Szegletkő Dicsőitő zenekar és gyónási lehetőség. Nagyszerdán, április 1-én pedig, szintén 19.00 órától az imperfectum együttes nagyböjti áhítata, szintén gyónási lehetőséggel. Mindkettőre, de legalább az egyikre, a nagyhétre és húsvétra felkészítő lelki estére várjuk a testvéreket!

Előre jelezzük:

A Szent Háromnap szertartásai este 18.30 órakor kezdődnek. Nagycsütörtökön, április 2-án, az Utolsó Vacsora emlékére, szentmise, lábmosás szertartása és oltárfosztás, majd a Lamentációk. Nagypénteken, április 3-án, 15.00 órakor Sík Sándor: Keresztút című versét, Mahó Andrea színművésznővel imádkozzuk. Este elhangzik a Passió a Capella Theresiana énekli, majd kereszthódolat, szentáldozás és Jézus sírba helyezése. Utána imavirrasztás a Szent Sírnál. Nagyszombaton a Szent Sír egész nap látogatható, este a Húsvéti Vigília szertartása: tűz-és húsvéti gyertyaszentelés, húsvéti örömének, olvasmányok, vízszentelés és felnőtt keresztelés, szentmise és kb. 21.30-kor kezdődik a feltámadási körmenet. A Szent háromnapon reggel 08-00 – 09.00 –ig gyónási lehetőség, illetve nagycsütörtökön és nagypénteken, 20.30 – 22.00 óráig. Húsvétvasárnap, április 5-én, vasárnapi miserend, a Húsvéti Ünnepi Nagymise 10.00 órakor kezdődik, melyen a Budapesti Énekes Iskola, Johann Ernst Eberlin: Missa Solemnis brevis című miséjét énekli. Húsvéthétfőn, április 6-án, három mise lesz, 08.00; 10.00; 18.30-kor, amelyek végén meglocsoljuk a jelenlévő hölgyeket.

keyboard_arrow_up
X