Adventi „Roráté” misék, hétköznapokon, hétfőtől-szombatig, reggel 07.00 órakor vannak. A Roráté misék alatt, hétfőn, kedden, pénteken és szombaton van gyóntatás is.

Adventi gyertyagyújtás van, advent szombatjain, az esti mise előtt 18.00 órakor, így a harmadik szombaton, december 16-án is.

Adventi szeretet vendégségre (forralt bor és sütemények) várja a terézvárosi testvéreket, a templomkerti Betlehemet állító Kunfalvi Gábor és Családja, advent harmadik, örvendetes vasárnapján, december 17-én, a délelőtti misék (09.00; 10.00; 12.00 óra) után a templomkerti sátorba, ahol lehet találkozni az élő állatokkal is.

Ma jön a Mikulás a templomba a 09.00 órai diákmise végére és megajándékozza a gyerekeket.

Terézvárosi Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében, ma délután 16.30 órakor német nyelvű szentmise lesz és utána Betlehemezés.Â

Karácsonyra, az idén is szeretnénk megajándékozni a rászorulókat. Ezért kérjük, hogy a kedves testvérek ajánljanak olyan rászorulókat, akiket házukban, környezetükben ismernek, hogy a plébániai karitász élelmiszervásárlási utalvánnyal megajándékozza őket. Eddig 50 ajánlást kaptunk. A neveket, pontos lakcímmel, kérjük, helyezzék el a templom közepén lévő ládába, még a mai vasárnappal bezárólag. Az ingyen ebédosztás – az idén is, a támogató cég segítségével – december 16-án, ezen a héten, szombaton lesz, melyre minden időst, egyedülállót, hajléktalant, aki szívesen fogad egy meleg ebédet, szeretettel hívunk. Szórólapokból, melyet az előtérben helyeztünk el, vigyünk magunkkal és tegyük ki a lépcsőházunkba, adjuk oda a szegényeknek. A karácsonyi ünnepeket kórházakban töltő betegeket is meglátogatjuk és egy-egy kis ajándékcsomaggal megajándékozzuk. Az idén is megtartjuk a plébánián az idősek karácsonyát, műsorral, vendéglátással, mely december 21-én lesz. Mindehhez kérjük a kedves testvérek minden esztendőben megtapasztalt nagylelkű támogatását, szintén a templom közepén található perselybe!

Fatimai Szűzanya jelenésének 100. évfordulóját ünnepeltük az idén. A centenáriumi év zárásaként, december 13-án, szerdán, 19.00 órakor az alagsori hittanteremben, képekkel, film bejátszásokkal előadás lesz, melyet Balogh Ferenc, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett tanár úr tart, aki évtizedeken keresztül vezetett zarándoklatokat Fatimába. Várjuk az idei zarándokainkat és minden kedves testvérünket.Â

Miseszövetségbe lehet belépni a 2018-as évre, a sekrestyében és a plébánián.

Szentmise szándékot lehet kérni a 2018-as esztendőre, hétköznap a plébánia hivatalban, szombat-vasárnap a sekrestyében. Kérjük, hogy aki, egy konkrét időpontra szeretne miseszándékot kérni, mielőbb jelentkezzen.

Évvégi lehetőség, hogy egyes urnafülkéket, 20–30%-al olcsóbban lehet megváltani a plébánia hivatalban, adventben, december 22-ig. Érdeklődni az iroda nyitvatartási idejében lehet.

Hangversenyek templomunkban advent második hetében:

Schola Academica karácsonyi koncertje, „Bakócz-Karácsony” címmel, XVI. századi énekek hangzanak el, december 13-án, szerdán, 19.30 órakor.
Kodály Zoltán: Csendes-miséje orgonán, december 15-én, pénteken, a 18.30 órai szentmisén hangzik el, Szabó Balázs orgonaművész növendékeinek előadásában.
Makám Együttes karácsonyi koncertje, „Ó gyönyörű éj” címmel, december 16-án, szombaton, 19.30 órakor, melyre jegyek kaphatók a kegytárgyboltunkban és a koncert előtt a helyszínen 2.500.- Ft-os áron.
Zeneakadémia Egyházzene Tanszakának koncertje, december 17-én, advent harmadik vasárnapján, 19.30 órakor.

keyboard_arrow_up
X