Lourdes-i Szűzanya jelenésének 160. évfordulója február 11-én, jövő vasárnap lesz. Ez a nap a betegek világnapja. Előtte kilencedet imádkozunk betegeinkért, február 3-11-ig. Hétköznapokon az esti mise után 19.00 órakor, vasárnap 18.00 órakor. Szeretettel várjuk a betegeket, gondozóikat, családtagjaikat és minden kedves testvérünket.

 

A betegek világnapján, közösségben szolgáltatjuk ki a Betegek Kenete szentségét templomunkban. Akik a szentség felvételét kérik, mert elmúltak már 60 évesek, vagy valamilyen betegséggel küzdenek, kérjük, jelentkezzenek a sekrestyében személyesen vagy telefonon (Te.sz.: 321-8886). A szentség felvétele, február 11-én, jövő vasárnap, a 10.00 órai nagymisén lesz, előtte a jelentkezettek számára lelki napot tartunk, február 10-én, szombaton, 10.00 órától, ahol a szentgyónást is elvégezhetik. A lelki napot vezeti: Kampfmüller Sándor atya, kórházlelkész.

 

Jegyeskurzus indul plébániánkon, olyan házasulandók részére, akik ebben az évben kívánnak egyházi házasságot kötni. Az előkészítő oktatás, összesen hat alkalomból áll. az első február 15-én, csütörtökön, 20.00 órakor kezdőik a sekrestye fölötti hittanteremben. Jelentkezni lehet a plébánia hivatalban személyesen, telefonon (Telsz.: 342-0534), vagy emailen (s.terezplebania@gmail.com).

 

„A szeretet arcai” címmel dokumentumfilm vetítésére kerül sor az EÖTVÖS 10 színháztermében. A film egy magyar és egy francia nővér életét mutatja be, akik napjainkban, a Fülöp szigeteki Manilában, hátrányos helyzetű fiatalok segítésére szentelik életüket. A filmet szeretnénk közösen megnézni, február 12-én, hétfőn, 18.00 órai kezdettel. Jegyek, korlátozott számban megrendelhetők a sekrestyében 300.- Ft-os áron.

 

Egyházi hozzájárulást az elmúlt évek során plébániánk részére befizető, plébániánk területén lakó híveink részére ezen a héten küldjük ki tavalyi tevékenységéről a beszámolót és az adó befizetését megköszönő leveleket. Kérjük, hogy az idei évben is támogassák templomunk fenntartásának mindennapi költségeit és közösségeink életét. Előre is köszönjük.

 

Balázs-áldásban részesítjük, a szentmisék után kedves testvéreinket a vasárnapi misék után.

 

Plébánián két munkatársát szólította magához az Úr az elmúlt héten:

†Dr.Szilágyi Tiborné Lenke nénit, aki a Szent Teréz Nyugdíjas Klubunk alapítója és elnöke volt 12 éven át. Számtalan közösségi program, az idősek összefogása és a róluk való szeretetteljes gondoskodása volt az élete.

 

†Kelemen Tamás bácsi hitoktatónk pedig, hosszú évtizedek óta állt a plébánia alkalmazásában és rövid szenvedés után ment el közülünk, hiszen decemberben még végig tanította a kis iskolás gyerekeket, szervezte a nyári hittanos táborokat, színjátszó kört vezetett és lelkes szervezője volt a színházlátogatásoknak is.

 

Mindketten a szentségekkel megerősítve, hívő lélekkel készülhettek fel az Úrral való találkozásra. Hozzátartozóik intézkednek temetésükről, mely itt a templom urnatemetőjében lesz. Az Úr adjon nekik örök nyugodalmat és az örök világosság fényeskedjék nekik!

keyboard_arrow_up
X