Hittanos Tanévzáró Hálaadó szentmise, a mai vasárnapon van a délelőtt 09.00 órai diákmisén. Szeretettel várjuk a hittanosokat, szüleikkel együtt. Ezzel befejeződnek a plébániai hittanórák, de az iskolai hittanok – természetesen – a tanév végéig tartanak.

Két hetente hétfőn, este 19.00 órakor kezdődő Szentségimádás és Vesperás, holnap, május 28-án lesz, amely után a nyári időszakban ezek az imaórák is szünetelnek és legközelebb szeptemberben folytatódnak. Várjuk holnap mindazokat, akik az év során rendszeresen velünk imádkoztak és minden kedves testvérünket.

Májusban, minden este közösen imádkoztuk a Lorettoi litániát a templomban. Az utolsó ünnepélyes májusi litánia, ezen a héten, csütörtökön, május 31-én, 19.00 órakor lesz.

Június 1-től életbe lép a nyári miserend, egészen augusztus 31-ig, amely azt jelenti, hogy vasárnaponként, június, július, augusztusban nincsen délelőtt 09.00 órakor diákmise, hanem helyette, reggel 08.00 órakor lesznek a szentmisék. A többi mise változatlan marad.

Terézvárosi Vallásközi Konferencia holnap, május 28-án, hétfőn, 15.00 órától, „Ki a Kőszikla? Mi az oldás és kötés?” címmel, az alagsori hittanteremben lesz. A különféle felekezetű keresztény, valamint zsidó előadásokról a részletes program szórólapokon és a hirdetőtáblán megtalálható. Konferenciánk védnöke: Dr.Beer Miklós váci megyéspüspök.

Elsőpénteken, június 1-én, a reggeli és esti misék előtt és alatt is lesz gyóntatás. Az esti mise után, 19.00 órakor a Jézus Szíve litániát imádkozzuk.

Világméretű Szentségimádásra hív mindnyájunkat a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő titkárság az Úrnapja előtti szombaton, június 2-án. Krisztus Király ünnepe előtti hasonló szentségimádásban 18 ország és 840 helyszín vett részt. Ehhez a mostani szentségimádáshoz is csatlakozott plébániánk, így nálunk, június 2-án, szombaton, 17.30 – 18.30 –ig lesz egy órás csendes szentségimádás, melyre várjuk minden kedves testvérünket. Regisztrálni a www.corpusdomini.iec2020.hu weboldalon kell! Ebben szívesen segítünk a sekrestyében annak, aki szeretne jelentkezni.

Úrnapján, Krisztus Szent Teste és Vére főünnepén, június 3-án, vasárnap, délelőtt 10.00 órakor kezdődik az Ünnepi Nagymise, mely után, kb. 11.15-kor indul az Úrnapi Körmenet. Kérjük azoknak a jelentkezését a sekrestyében, akik szívesen segítenek a két tábori oltár felállításában és őrzésében a templomkertben. Ugyanakkor hívjuk a most elsőáldozott, illetve hittanos gyerekeket, hogy ők szórják majd a virágszirmokat az Oltáriszentség előtt és szívesen fogadunk szirmokat is, melyeket a sekrestyében kérünk leadni és adományokat az oltárok díszítésére. Úrnapján, a körmenet miatt a 12.00 órai mise elmarad. Este azonban, 18.30 órakor a szentmisén, Mozart: D-dur miséjét énekli zenekari kísérettel és utána, 19.30 órakor az Úrnapi Vesperást, többszólamú motetákkal énekli a Capella Theresiana. Egyúttal ez lesz kórusunk szünet előtti utolsó éneklére, legközelebb szeptemberben hallhatjuk majd őket.

Plébániánk idei zarándoklata Ciprusra, október 20-27-ig lesz. A nagy érdeklődés miatt, második utat is indítunk, november 6-13-ig. Kérjük, hogy a várólistán lévők, akik még nem tették meg, ismételjék meg jelentkezésüket, hogy az új időpont megfelel-e, illetve várjuk még az új jelentkezőket is erre a második útra. Esetleg, aki októberre iratkozott fel, de ez az új időpont, pl. az időjárás miatt, hiszen nincs már az a nagy meleg, jobban megfelel számára, szintén átjelentkezhet. Jelentkezni a plébánia hivatalban lehet.

keyboard_arrow_up
X