Teljes Búcsú elhunytjainkért. Mindenszentek ünnepének nyolcadában, november 8-ig, minden nap, egy-egy elhunyt lélek üdvösségéért kérhetjük az Úristen irgalmát, ha szentáldozáshoz járulunk, imádkozunk a pápa szándékára egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet, és meglátogatunk egy templomot, egy temetőt. Éljünk ezzel az Egyházunk adta lehetőséggel és segítsük elhunytjainkat az üdvösség felé vezető úton.

A templom és az urnatemető ünnepi nyitvatartása vasárnap, november 4-én is egész nap nyitva tart, azaz reggel 08.30 –tól, este 19.30 –ig.

Ciprus szigetére, Európa első keresztény országába indul 2. zarándokcsoportunk, november 6-án, kedden. Találkozás, reggel 09.00 órakor a Liszt Ferenc repülőtér 2A terminálján. Az egy hetes zarándoklatra indulóknak jó utat és sok kegyelmet kívánunk. Kérjük, hogy imádkozzanak értünk, ahogyan mi is imádkozunk a zarándokokért.

Szent Imre herceg, a magyar ifjúság védőszentjének ünnepe lesz november 5-én, hétfőn.

Tours-i Szent Márton napjához kapcsolódó, immáron hagyományos liba-kostoló estünk, november 18-án, vasárnap, az esti ifjúsági mise után, 19.30 órakor lesz az alagsori hittanteremben. Melyre várjuk a fiatalokat és minden kedves testvérünket. A belépő vörösbor vagy sütemény.

Árpád-házi Szent Erzsébet napi, Erzsébet-kenyér szentelés, szintén november 18-án, vasárnap lesz a szentmisék után. Ezen vasárnapon, minden katolikus templomban adománygyűjtés is lesz a Karitász munkájának támogatására.

keyboard_arrow_up
X