Urunk megkeresztelkedésének ünnepét, a mai vasárnapon ünnepeljük. Holnaptól megkezdődik az egyházi évben az un. évközi idő, melynek ez az első része egészen a nagyböjtig tart.
Alapvető hittan indul, olyan felnőtteknek, akik nincsenek megkeresztelve, vagy gyermekkorukban megkeresztelték őket, de már nem jártak hittanra, nem lettek elsőáldozók. Az első óra, január 22-én, kedden, 19.00 órakor lesz. Jelentkezni lehet az irodában, illetve majd ezen az első alkalmon.
Árpád-házi Szent Margit ünnepe, ezen a héten, pénteken, január 18-án lesz. Erdő Péter bíboros, jövő vasárnap, január 20-án, 11.00 órakor szabadtéri szentmisét mutat be a Margitszigeti kolostorromoknál, ahová szeretettel hívja és várja a budapestieket.
Ökumenikus imahét kezdődik, a keresztények egységéért, jövő vasárnap, január 20-án. Az országos megnyitó istentisztelet, 18.00 órakor a Deák téri evangélikus templomban lesz. Utána minden este 18.00 órakor a belváros templomaiban gyűlünk össze közös imádságra, majd pedig a hét végén, január 27-én, 17.00 órakor nálunk, a Teréz-templomban kerül sorra a keresztények és zsidók közös imaórájára.
Érdre, a Ciszterci Nővérek Apátságába meghirdetett idei nagyböjti lelkigyakorlatunkra, március 27-30-ig, minden hely betelt. 11-en vannak a várólistán, de oda még lehet jelentkezni.
Plébániánk Lourdes-i zarándoklatára, június 26 – július 3 – ig, minden hely betelt. 18-an vannak várólistán, ha lesz elég jelentkező, akkor második csoportot is indítunk, ezért ide is várjuk még a jelentkezőket.
A 2019. évre, még lehet a Miseszövetségbe belépni. Ugyanakkor egyéni szándékra is kérhető szentmise. Várjuk a jelentkezőket a plébánián vagy a sekrestyében.
Tájékoztatjuk a Testvéreket, hogy az urnatemető bővítése befejeződött, az átadásra remélhetőleg hamarosan sor kerül. A templom falának szigetelése tovább folytatódik az előtérben, ezért csak a középső bejárati ajtó használható. A munkálatok költségeihez szívesen fogadunk adományokat, melyeket előre is köszönünk!