Veni Sancte – hittanos tanévnyitó szentmise a mai vasárnapon, szeptember 8-án, 09.00 órakor kezdődik, melyre várjuk a hittanosokat és szüleiket, a cserkészeket, valamint a családosokat. Akik elhozzák iskolatáskáikat, tolltartóikat, esetleg füzetet, könyveket a szentmise végén, az oltár előtt megáldjuk. Így is kérnénk Isten áldását erre a tanévre. Mivel ez lesz az ünnepi mise, ezért a 10.00 órai, kb. 10.15-kor kezdődik majd.

Hittanórák. Az iskolai hittanórák már ezen a héten megkezdődtek. Tanítunk a Terézvárosi és az Erzsébetvárosi Két tannyelvű, valamint a Vörösmarty Mihály általános iskolákban. A szomszédos terézvárosi iskolai hittanórái továbbra is a plébánia hittantermeiben vannak.

A plébániai hittanórák, ima, valamint közösségi csoportok is elindulnak a szünet után:

  • Rózsafüzér, hétfőn, 17.45-kor a templomban (szept.9.)

  • Szentségimádás, vesperás, minden második hétfőn, 19.00 órakor a templomban (szept.9.)

  • Házas Hittan, minden második hétfőn, 20.00 órakor a közösségi teremben (szept.16.)

  • Ifjúsági (Terifik) hittan, hétfőn, 19.30 órakor az alagsori hittanteremben (szept.9.)

  • Alapvető hittan (felnőtt kezdőknek), kedden, 19.00 órakor a közösségi teremben (okt.1.)

  • Bérmálási felkészítő hittan, szerdán, 18.00 órakor a közösségi teremben (nov.21.)

  • Felnőtt hittan (beszélgetés a hitről), szerdán, 19.00 órakor a közösségi teremben (szept.11.)

  • Asszonykör, hónap első szerdáján, 20.30 órakor a közösségi teremben

  • Gyermekkórus próba, csütörtök, 16.45 órakor a közösségi teremben (szept.12.)

  • Bibliaóra, csütörtökön, 19.00 órakor a templomban (szept.12.)

  • Férfikör, hónap utolsó csütörtökjén, 20.00 órakor a közösségi teremben (nov.14.)

  • Irgalmasság Rózsafűzére, pénteken, 18.00 órakor a templomban (szept.13.)

A szentségi felkészítésre várjuk tehát a jelentkezőket: Az alapvető hittanra, ami október 1-én kezdődik, valamint a bérmálási előkészítőre, ami november 21-én indul. Ha ismernek a családjukban, ismerőseik között olyan felnőtteket, akik nincsenek megkeresztelve, vagy nem voltak elsőáldozók és olyanokat, akik bérmálkozni szeretnének, kérjük, ajánlják nekik ezt a lehetőséget és jelentkezzenek a sekrestyében vagy a plébánián.

Megkezdődik a visszaszámlálás az egy év múlva kezdődő Budapesti Eucharisztikus Világkongresszusra, szeptember 13-án, 16.00 órakor a Szent István Bazilika előtti téren. A 365 napos visszaszámlálót, Erdő Péter bíboros indítja el.

Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepe, szeptember 14-én, szombaton lesz.

Ars Sacra Fesztivál szeptember 14-22-ig lesz, melynek mottója: Legyetek mindnyájan egy.” (Jn 17,21) A programok megtalálhatók a kihelyezett füzetekben, illetve a www.ars-sacra.hu honlapon.

Templomunk is bekapcsolódik a kulturális program sorozatba:

  • Nyitott templomok éjszakája, szeptember 14. szombat, 15.00-22.00 óráig a templom és a toronykilátó látogatható. Várjuk azoknak a testvéreknek a jelentkezését a sekrestyében, akik szívesen vállalnának őrséget a toronyban, illetve a templomban.

  • Palestrina: Missa L’Homme Armé című miséje hangzik el szeptember 15-én, vasárnap, 10.00 órakor a szentmisén, a Capella Theresiana előadásában, mellyel idei évadjukat is megkezdik.

  • Topor Márta fotókiállításának megnyitója, mely válogatás 10 év legkedvesebb fotóiból szeptember 15. vasárnap, 17.00 órakor az altemplomban.

  • Kaláka és a Misztrál közös koncertje, szeptember 16. hétfő, 19.30 órakor a templomban.

  • Magnificat Leánykar koncertje, szeptember 21. szombat, 19.30 órakor a templomban.

Plébániai Őszi Zarándoklatunk Máriagyűdre lesz október 19-21-ig. Először Mohácson tisztelgünk az emlékműnél, majd Pécsett a Cella Septicora megtekintése után szállás Pécsett. Másnap utazunk Máriagyűdre a kegyhelyre, délután pedig meglátogatjuk a kármelita nővéreket Magyarszéken és részt veszünk a vesperásukon. Vasárnapi a pécsi székesegyházban veszünk részt a szentmisén, majd délután hazafelé Szekszárdon állunk meg. Az út költsége 20.000.- Ft/fő., mely magába foglalja az autóbuszt, a szállást, a teljes ellátását (reggeli, ebéd, vacsora) és a belépőket. Most is igénybe vehető gyermekkedvezmény is. Jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián lehet a részvételi díj befizetésével.

Kórházi Beteglátogató képzés indul október 5-én, melyre, aki alkalmasnak tartja magát és szeretne jelentkezni, szeptember 30-ig lehet a Budapesti Kórházlelkészségen a 06-1-224-8640-es telefonszámon.

keyboard_arrow_up
X