Templomkerti Betlehem megáldása, advent 1. vasárnapján, a 09:00 órai diákmise végén és a 10:00 órai templomszentelési ünnepi mise előtt lesz, ahol újra találkozhatnak a gyerekek a betlehemi élő állatokkal most és advent minden hétvégéjén. A külső Betlehemben látható figurák Kunfalvi Gábor testvérünk adománya a templommegáldás évfordulójára, melyet hálásan köszönünk.

Templomunk megáldásának 210. évfordulója, december 3-án van. Ezt a jelentős évfordulót, advent 1. vasárnapján ünnepeljük, a 10:00 órai szentmisén, melyen elhangzik Leopold Mozart: Missa Brevis c. miséje a Capella Theresiana előadásában. A mise után, minden kedves testvérünket várjuk agapéra az alagsori hittanterembe. Szívesen fogadunk süteményeket, esetleg szülinapi tortákat erre az alaklomra, melyet előre is köszönünk.

Advent hétköznapjain, Roráté-misék lesznek, december 2 – 23 –ig, reggel 07:00 órakor, így ezeken a hétköznapokon a reggel 08:00 órai misék elmaradnak. A vasárnapi misék időpontjai adventben változatlanok. Minden héten, hétfőn, kedden, pénteken és szombaton gyóntatás is lesz a Roráté misék alatt.

Adventi lelki-esténken, december 7-én, ezen a héten, szombaton lesz. A 18:00 órai gyertyagyújtást, valamint a 18:30 órakor kezdődő szentmisében az elmélkedést vezet Dr.Tóth Tamás atya, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, aki utána gyóntat.

Az idén is szeretné Karitászunk támogatni karácsonyra az arra rászorulókat. Kérjük a testvérek javaslatait, hogy kinek juttassunk élelmiszer vásárlási utalványt az ünnepekre. Az erre ajánlott rászorulók nevét és lakcímét, kérjük, hogy a középen található ládába helyezzék el, ugyan így kérjük a szíves adományokat is ebbe a ládába elhelyzni, karácsonyi jótékonysági akcióinkhoz, hozzájárulásként. Aki legalább 1000.- Ft-tal tudja támogatni az ajándékutalványokat, valamint a kórházi betegek megajándékozását és az ingyen ebéd és ajándékosztást, vegyen el egy betlehemi mécsest, melyet majd otthonában a karácsonyfa alá tehet. Minden rászoruló, az ajándékokat, advent 3. szombatján, 12:00 órától veheti át a templomkertben.

A Nyugdíjas Klubunk következő összejövetele, december 5-én, csütörtökön, 17:00 órakor az alagsori hittanteremben lesz, melyen előadást hallhatunk „Istenbe vetett hittel beszéljünk a klímaváltozásról” címmel. Minden klubtagok és érdeklődőt szeretettel várnak.

Jön a Mikulás a templomba. Jövő vasárnap, december 8-án, a 09:00 órai diákmise végén ünnepeljük Szent Miklós püspök jótékony szeretetét és várjuk a hittanosokat, a gyerekeket sok szeretettel. A szentmisén a Terkapella Gyermekkórusunk énekel.

Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Krzyzewsky Sándor, templomunk egykori kántor-karnagya elhunyt. Temetése, ezen a héten, szerdán, december 4-én, 12:00 órakor a Farkasréti temető Hóvirág utcai ravatalozójából lesz, majd pedig a gyászmise, lelki üdvösségéért, szintén szerdán, 17:30 órakor itt a Teréz-templomban.

Szent Miklós-játék, a Schola Academica, Mikulás-napi koncertje, december 6. péntek, 19:30-kor kezdődik a templomban.

Konzis-csütörtök e heti programja, december 5-én lesz. A 18:30 órai szentmisén a Bartók Béla Zenekonzervatórium vegyeskara fog közreműködni. Elhangzik: Kodály Zoltán: Könyörgés, Horváth Márton Levente: O salutaris hostia, Johann Hermann Schein: Jöjj, népek Megváltója! A mise után, 19:00 órakor pedig a Fúvószenekar ad hangversenyt. Többek felhangzik: Charpentier: Te Deum (Prelude), Elliot Del Borgo: Continental Christmas, L.CohenM. Brown: Hallelujah, M. Carey: All I Want for Christmas is You.

Adventben, 20-30%-os engedménnyel válthatól urnafülkék. Érdeklődni a plébánia hivatalban lehet, ügyfélfogadási időben.

Miseszándék kérhető 2020. évre, hétfőtől, december 2.-tól a plébánia hivatalban. Aki szeretne egy-egy konkrét időponthoz ragaszkodni, kérjük, mielőbb jelentkezzen, mert nagyon sok kérés érkezik minden évben. Egy szentmise felajánlása élőért, betegért, hálából és elhunytért, valamint bármilyen jószándékra kérhető.

Miseszövetségbe is be lehet lépni 2020-ra. Ami azt jelenti, hogy a miseszövetség tagjaiért, élő és elhunyt családtagjaiért, valamint papi hivatásokért minden hónapban ajánlunk fel egy-egy szentmisét.

Adventi méz-vásár lesz jövő vasárnap, december 8-án. Bertalan Imre őstermelő, Püskiből hozza el saját termékeit, melyek a délelőtti misék után megvásárolhatók.

210 éves templomunk adventi, karácsonyi, újévi, valamint az év végén esedékes Missziós Kereszthez kapcsolódó fontosabb programjairól színes szórólapot készítettünk, melyeket a hírlevél mellett a templom előteréből mindenki elvihet.

MISSZIÓS KERESZT TERÉZVÁROSBAN

Karácsonyi Szentmise – Missziós Kereszt Ünnepélyes Fogadása –

2019.december 25. szerda 10 óra – Jézus Születésének Főünnepe

Cserháti Ferenc püspök

Közreműködnek: Budapesti Énekes Iskola – W.A.Mozart: D-dur Missa Brevis

Családok Szentmiséje – Tanúságtételek – Családok Megáldása

2019.december 29. vasárnap 10 óra – Szent Család Vasárnapja

Horváth Zoltán kanonok, családreferens

Közreműködnek: Benyus Családi Kamaraegyüttes

Szentségimádások

2019.december 30. hétfő 19 óra

Imavirrasztó csoport

2019.december 31. kedd 23:30 óra

Csepregi Róbert káplán és az Imperfektum Együttes

Eucharisztikus Kongresszus Évének Köszöntése – Újévi Szentmise

2020.január 1. szerda 18:30 óra – Szűz Mária, Isten Anyja Főünnepe

Michael August Blume SVD érsek, apostoli nuncius

Missziós Kereszt Ünnepélyes Búcsúztatása – Szentmise

2020.január 2. csütörtök 18:30 óra

Horváth Zoltán kanonok, esperes, plébános és Csepregi Róbert káplán

Közreműködnek: Capella Theresiana – Liszt Ferenc: Missa Choralis

keyboard_arrow_up
X