Járványügyi szabályok változása, veszélyhelyzet feloldása. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye rendelkezése alapján – mely a megváltozott járványügyi előírásokon alapul – templomunkban a távolságtartás, valamint a száj és orr eltakarása (maszk), illetve a kézfertőtlenítés nem kötelező, azonban a veszélyeztetett egészségi állapotú és idős testvéreink számára ajánlott. Egyelőre a szenteltvíztartót nem használjuk, illetve a kézbe áldozást javasoljuk megtartani. A gyóntatás, továbbra is a templomkertben történik és a perselyezés a mise végén a templom kapujában. Felhívjuk a testvérek figyelmünket, hogy a vírus még itt van, vigyázzunk egymás és önmagunk egészségére.

Diakónusszentelés volt szombaton az Esztergomi Bazilikában. Egyházközségünk elnökét, eddigi lelkipásztori munkatársunkat, Zarka Dénest is állandó diakónussá szentelte Főpásztorunk. Dénesnek, aki öt évet tanult és készült erre a klerikusi szolgálatra sok szeretettel gratulálunk. Fogadjátok szívesen diakónusi szolgálatait templomunkban

Keresztelő Szent János Születésének főünnepe, június 24-én, szerdán, Szent László király ünnepe, június 27-én, szombaton lesz.

Személyi változások plébániánkon: Erdő Péter bíboros, prímás, érsek úr, augusztus 1.-i hatállyal felmentette terézvárosi kápláni beosztása alól Csepregi Róbert atyát és kinevezte a Pilismaróti Szent Lőrinc Plébánia plébániai kormányzójává, egyúttal a Dömösi Szent István király Plébánia ellátásával is megbízta. Amikor első önálló plébániai kinevezéséhez gratulálunk, megköszönjük négy éves terézvárosi kápláni szolgálatát. Vele együtt szeretnénk hálát adni a jó Istennek, hogy hozzánk küldte Robi atyát, aki július 26.-án, vasárnap, az esti 19.30 órai szentmisében fog elköszönni a terézvárosi testvérektől. Várjuk majd erre a szentmisére, mindazokat, akik szeretik és tisztelik, különféle hittan csoportjainak tagjait és minden testvérünket. A mise után közös agapéra és személyes találkozásra lesz lehetőség a templomkertben. Egyúttal Főpásztorunk, augusztus 1.-vel, Harangi Tibor újmisés atyát nevezte ki káplánnak plébániánkra, akit nagy szeretettel várunk. Tibor atya, augusztus 2.-án, vasárnap mutatkozik be a híveknek; újmiséje, majd szeptember 6.-án, a délelőtt 09.00 órai diákmisén lesz. Fogadjuk őt szeretettel, hogy itt Terézvárosban első lelkipásztori szolgálati helyén megtapasztalhassa mit jelent, ha egy plébánia közössége szeretettel veszi körül papjait.

keyboard_arrow_up
X