Szent István király, Magyarország fővédőszentje főünnepén, augusztus 20-án, csütörtökön, a koronavírus-fertőzés elleni hatósági korlátozások miatt, a 17.00 órakor kezdődő ünnepi szentmisét a Szent István-bazilikában tartják, szigorú egészségügyi szabályok betartása mellett, így azon csak meghívottak vehetnek részt. A szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás, érsek, a szentbeszédet Kovács Gergely gyulafehérvári érsek mondja. A Szent Jobb-körmenet helyett, a mise végén a magyar nemzetért könyörgő szertartás lesz, melynek végén ereklyés áldást kapnak a hívek és mindazokra, akik a televízión vagy a rádión keresztül kapcsolódnak be az ünnepbe. A szentmisét, a Duna Televízió és a Magyar Katolikus Rádió élőben közvetíti. A Szent Jobb ereklye a szokott módon, de. 10.00 és 13.00 óra között látogatható a Bazilikában.
Azért, hogy csütörtökön, televízión vagy rádión keresztül mindenki be tudjon kapcsolódni ebbe a bazilikai szertartásba, templomunkban, reggel 08.00 és délelőtt 10.00 órakor lesznek a Szent István-napi misék. Délután a templom 16.30 – 18.30-ig tart nyitva.
Nemzeti Énekkar koncertje lesz templomunkban, az ünnep előestéjén, augusztus 19-én, szerdán, 19.30 órakor. Liszt Ferenc: Krisztus Oratóriumának részletei és Kodály Zoltán: Missa Brevis című miséje hangzik el. A belépés ingyenes.
A nyári miserend szeptember 5-ig tart, miszerint vasárnap: 08.00; 10.00; 19.30 órakor vannak a szentmisék. Hétköznap: Hétfő, Kedd, Csütörtök, Péntek, reggel 08.00 és este 18.30; Szerdán és Szombaton csak este 18.30-kor. Az évközi miserend szeptember 6.-án, vasárnaptól áll vissza, amikor is 09.00 órakor, Harangi Tibor káplán újmiséje lesz, amely után primíciás áldásban is részesülhetünk, illetve ez lesz a hittanosok tanévnyitó „Veni Sancte” miséje, melyre hívjuk és várjuk a családokat és a hittanosokat.
Új kamerarendszer a templomban. Megérkezett a legkedvezőbb árajánlat, miszerint, 3,1M Ft.+Áfa lenne a háromkamerás, sekrestyéből irányítható rendszer kiépítése a misék és egyéb programok közvetítéséhez. Az ehhez szükséges videó kábelt már megrendeltük, mely várhatóan augusztus végére bevezetésre kerül. Eddig a kedves testvérek erre a célra eljuttatott adománya, összesen: 917.500.- Ft. volt, melyet hálásan köszönünk minden adakozónak és szeretettel várjuk a további adományokat, hogy a testvéreknek ezt az igényét, mely a járvány után felmerült, megvalósíthassuk.