Az iskolai és plébániai hittanórák a héten megkezdődnek. Tanítunk a Terézvárosi és az Erzsébetvárosi Két Tannyelvű Általános Iskolában és a Vörösmarty Mihály Általános iskolában is. Mindhárom iskolában Tibor atya és Gerencsér Lilla hitoktatónk tanítanak. A héten indulnak a plébániai hittanórák is. Hétfőn este 19.30-kor Terifik, Ifjúsági hittan, szerdán este 18.00-kor Felnőtt hittan, csütörtökön a Biblia óra, 19.00 órakor.

Alapvető hittan indul olyan felnőttek számára, akik nincsenek megkeresztelve, vagy gyermekkorukban megkeresztelték őket, de már nem részesültek hitoktatásban, így nem voltak elsőáldozók, szeptember 15-én, kedden, 19 órakor a plébánia közösségi termében. Várjuk szeretettel a jelentkezőket, illetve kérjük a templomunkba járó testvéreket, aki ilyen fiatalról, felnőttről tud, aki érdeklődik hitünk iránt, jelezze számára ezt a lehetőséget és időpontot.

Bérmálkozás, szeptember 19-én, szombaton lesz, melynek részleteiről, tehát előtte a próbáról, gyónásról értesíteni fogjuk személyesen a bérmálkozókat.

Elsőáldozás tervezett időpontja november 8. vasárnap volt, melyet az erősödő járvány veszély miatt előrébb hozunk, október 4. vasárnapra, a 09.00 órai diákmisére. Ezért az elsőáldozásra előkészítő gyakorlati hitoktatás rövidebb lesz, de már most, ezen a héten szerdán, szeptember 9-én, 16.15-re várjuk az elsőáldozásra készülő gyerekeket és 16.45-re pedig a szüleiket, szülői értekezletre. Erről is külön is értesítést küldünk az érintett szülőknek.

Kisboldogasszony, Szűz Mária Születésének ünnepe, szeptember 8-án, kedden van. Az ünnepi mise este 18.30-kor lesz.

A Püspöki Konferencia rendelkezésére a tavasszal elhalasztott Szentföld szent helyeinek támogatására tartandó országos templom adománygyűjtés, jövő vasárnap, szeptember 13-án lesz.

Palestrina: Missa Aeterna Christi Munera c. miséjét énekli templomunk énekkara a Capella Theresiana jövő vasárnap, szeptember 13-án, a délelőtt 10.00 órai nagymisén. Ezzel indul az idei évada kórusunknak. Egyúttal ez az Ars Sacra hét egyik kiemelkedő programja is. Utána, 11.00 órakor: Hollai Keresztély orgonaművész:  Bevezetés Giovanni Pierluigi da Palestrina stílusába  című kötetének könyvbemutatója bemutatója  lesz a Fondazione di Giovanni Pierluigi da Palestrina védnöksége alatt a plébánia alagsori hittantermében. A könyvet bemutatja, illetve méltatja: Hollai Keresztély orgonaművész, Dobszay Ágnes a Zeneakadémia Egyházzene Tanszék vezetője és Herczog János az Alapítvány művészeti igazgatója.

Az Ars Sacra hét, szeptember 12 – 20-ig tart. Ennek keretében több kulturális program is lesz templomunkban. Szeptember 12-én, a fesztivál első napján, 15.00 – 22.00 óráig a „nyitott templomok éjszakája” keretében látogatható lesz a templom és a toronykilátó.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia múlt heti ülésén újra választotta a Püspöki Kar elnökének Veres András győri megyéspüspököt, valamint újabb rendelkezéseket adott ki a járvány veszély erősödése miatt, melyeket az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kiegészítésével együtt adunk közre és melyek betartását önmagunk és egymás egészsége megóvásának érdekében kérünk mindenki által megtartani:

  • továbbra is kérjük, hogy a szentmisében a kézfogást mellőzzék;

  • az áldoztatás továbbiakban is csak kézbe történjen;

  • kérjük a paptestvéreket és minden áldoztatót, hogy a szentmisék előtt és után, illetve az áldoztatás megkezdése előtt fertőtlenítsék kezüket, és áldoztatás közben viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot;

  • gyóntatáskor használjunk maszkot és igyekezzünk a megfelelő távolságot tartani, vagy szabadtéren gyóntassunk; nálunk továbbra is a templomudvaron lesz a gyóntatás;

  • továbbra is kérjük a szenteltvíztartók kiürítését, azok használatának mellőzését;

  • a templomok bejáratánál használjuk a kézfertőtlenítőt;

  • kérjük meg a híveket, hogy használjanak maszkot és tartsanak egymástól 1,5-2 méter távolságot; nálunk a padokon kijelölt helyeken kérjük helyet foglalni, kivéve az egy háztartásban élő családtagokat;

  • a perselyezés a szentmise végén legyen, így mi is újra a templom ajtóban kérjük majd szíves adományaikat;

  • amennyiben a hatóság elrendeli a tömegrendezvények betiltását, ez vonatkozhat nagy létszámú egyházi rendezvényekre is.

keyboard_arrow_up
X