Elsőszombati ájtatosságot vezet Főpásztorunk főegyházmegyénk templomaiban a magyar ifjúságért és a családokért. E hónap elsőszombatján, november 7-én, nálunk a Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz templomban Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök vezeti 18.00 órakor a rózsafüzért, valamint 18.30-kor celebrálja a szentmisét. Várjuk plébániánk és a főegyházmegye híveit.

Teljes búcsú nyerhető elhunytjainkért egész novemberben. A Szentatya, Ferenc pápa a járványra való tekintettel, az idei évben a szokásos feltételek mellett (ha szükséges, szentgyónás, szentáldozás és imádság a pápa szándékára: Hiszekegy és Miatyánk), valamint egy temető meglátogatásával és imádkozva az elhunytakért teljes búcsút nyerhetünk a tisztulás állapotában lévő (tisztítótűz) megholtjainkért nem csak november 1-8-ig, hanem november hónap minden egyes napján. Éljünk ezzel az Egyházunk adta kegyelmi lehetőséggel, melyet itt a templomunkban különösebb akadály nélkül bárki megtehet, aki eljön az adott napon valamelyik szentmisére és meglátogatja az urnatemetőt. A két ünnepnapon a délelőtti szentmisék alatt, valamint a szokásos rendben hétköznap kedden, pénteken és szombaton esti mise alatt, valamint vasárnap a misék idején lesz gyónásra lehetőség. A járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetre tekintettel, a pápa megengedte, hogy azok az idős vagy beteg, lakáshoz kötött vagy karanténban, kórházban lévők, akik felindítják magukban a teljes bánatot, lelki áldozást végeznek és elimádkozzák a szükséges imádságokat szintén teljes búcsút nyerhetnek.

keyboard_arrow_up
X