Teljes búcsú nyerhető elhunytjainkért egész novemberben. A Szentatya, Ferenc pápa a járványra való tekintettel, az idei évben a szokásos feltételek mellett (ha szükséges, szentgyónás, valamint szentáldozás és imádság a pápa szándékára: Hiszekegy és Miatyánk), valamint egy temető meglátogatásával és imádkozva az elhunytakért teljes búcsút nyerhetünk a tisztulás állapotában lévő (tisztítótűz) megholtjainkért nem csak november 1-8-ig, hanem november hónap minden egyes napján. Éljünk ezzel az Egyházunk adta kegyelmi lehetőséggel, melyet itt a mi templomunkban különösebb akadály nélkül bárki megtehet, aki eljön az adott napon valamelyik szentmisére és meglátogatja az urnatemetőt.
A Főegyházmegyei Hatóság november 6.-án kelt újabb rendelkezései az egyre jobban terjedő járvány veszélye miatt:
„Tartsuk meg az óvintézkedéseket, hogy elkerülhető legyen a nyilvános szentmisék, liturgiák újbóli szüneteltetése. A templomokban és a közösségi alkalmakon kötelezően tartsuk be a megfelelő, biztonsági távolságot egymástól, az orrot és a szájat eltakaró maszk viselését és belépéskor a kézfertőtlenítést.
A plébániai oktatások, közösségi összejövetelek szorítkozzanak csak a szentségi felkészítésre és ekkor se feledkezzünk meg a távolságtartásról és a maszk viseléséről, tehát csak annyian vegyenek részt ezeken, ahányan a távolságtartást figyelembe véve beférnek az adott helyiségbe.
Azon testvéreink, akik a vírus miatt jogosan félnek a közösségben való megjelenéstől, beteget ápolnak, nagyon idős vagy veszélyeztetett személlyel laknak együtt, hatósági karanténban vannak, illetve állapotbéli kötelességük nem teszi lehetővé, hogy a vasárnapi szentmisén részt vegyenek, az Egyház tanítása szerint mentesülnek a vasárnapi szentmisén való személyes részvétel kötelezettsége alól.”
Templomunkból – ahogyan eddig is – minden vasárnap élőben közvetítjük a szentmisét este 18.30 órakor, vagy ha valamilyen kiemelt ünnep, vagy különleges alkalom van, akkor azt követhetik a templomunk Facebook oldalán: https://www.facebook.com/terezplebania
Egyúttal örömmel jelentjük a testvéreknek, hogy a kamerarendszer kiépítésére szinte a teljes összeg összegyűlt a hívek nagylelkű adományából és a munkálatok ezen a héten megkezdődhetnek. HÁLÁSAN KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK A NAGYLELKŰ TÁMOGATÁSÁT!
A kézbe áldozás módja: sokan vannak testvéreink közül, akik csak most, a járványhelyzet miatt áldoznak kézbe, és eddigi életükben mindig nyelvre kérték a Szentostyát, ezért érthető, hogy néha idegenkedve, vagy gyakorlatlanul áldoznak kézbe. Ezért a helyes kézbe áldozás módját képeken bemutatott plakáton helyeztük el a templom előterében. Tehát a helyes és méltó kézbe áldozás módja, hogy amikor az áldoztató elé lépünk, a maszkot levesszük, mindkét tenyerünket egymásba helyezve, kezünkből trónust képezve kérjük a Szentséget, majd pedig miután az áldoztató a tenyerünkbe helyezte az Ostyát és az Ámennel megvallottuk hitünket, egy lépést oldalt lépve, ott az oltár előtt az alul lévő kezünkkel megfogva vesszük magunkhoz Krisztus Szent Testét, majd a maszkot visszahelyezve indulunk el az ülőhelyünkre. Így tudunk kézbe is illő és méltó módon áldozni.