Szent Joakim és Szent Anna, Szűz Mária Szülei, Jézus Nagyszülei emléknapját, Ferenc pápa az idei évtől kezdődően a Nagyszülők és Idősek világnapjává nyilvánította. Ezért is, július 26-án, hétfőn – eddigi hagyományainkhoz hasonlóan – a reggel 08.00 órai és az esti 18.30 órai ünnepi szentmise után személyes áldásban részesítjük a nagypapákat és nagymamákat.

Szent Charbel Makhlouf maronita szerzetes emléknapján, július 27-én, kedden – mivel imakilencedét imádkozzuk templomunkban -, kihelyezzük a sírjához értintett kendőt és a misék végén az ereklye előtt tiszteletünket nyilváníthatjuk.

Szent Márta emléknapját, július 29.-t – Ferenc pápa kiterjesztette az egész családra -, miszerint két testvéréről, Máriáról és Lázárról is ezen a napon emlékezünk meg.

Plébániánk Csoportos Regisztrációja a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Továbbra is várjuk azoknak a testvéreknek a jelentkezését, akik, a plébániai közösségünkkel együtt szeretnének részt venni szeptember 11.-én, szombaton 17.00 órától a Kossuth téri magyar szentmisén, és az utána következő eucharisztikus gyertyás körmeneten a Hősök terére; valamint szeptember 12-én, vasárnap, 11.30-tól, a Hősök terén, Ferenc pápa által celebrált záró szentmisén. Kérjük, hogy a jelentkezéskor, mely lehet személyesen, telefonon, vagy e-mailben a plébánia hivatalban vagy sekrestyében, adják meg nevüket, születési hely-és idejüket, állampolgárságukat, lakcímüket, mobil számukat és e-mail címüket. Így tudja majd a plébánia regisztrálni a csoportunkat, akikkel ennek alapján közösen veszünk részt ezeken az eseményeken.

keyboard_arrow_up
X