Urunk Megkeresztelkedésének Ünnepén, meghintettük a testvéreket a Vízkeresztkor megszentelt vízzel, amelyből azután, mindenki vihet otthonába, hogy lakását megszentelje egy családi, házi szertartás keretében, melynek módját és imádságait a hírlevélben megtalálhatjátok. Mi, atyák, a járvány most erősödő ötödik hulláma miatt, sajnos az idén sem tudunk személyesen házról-házra menni.
Árpádházi Szent Margit napjához kapcsolódóan, ünnepi szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, prímás, érsek, a Margitszigeten, a kolostor romjainál, január 16-án, vasárnap, 11.00 órakor. Szeretettel várja a budapesti híveket.
Keresztények Egységért Ökumenikus Imahét kezdődik jövő vasárnap, január 16-án, melynek nyitó istentisztelete a Deák téri Evangélikus templomban, 18.00 órakor kezdődik. Igét hirdet: Erdő Péter bíboros és Balog Zoltán református püspök. Az imahéten Pest Belvárosának katolikus, evangélikus és református gyülekezetei közösen imádkozunk minden este egy-egy templomban. Nálunk, január 19-én, szerdán este 18.00 órakor. Keresztény testvéreink szeretettel várják a terézvárosi híveket esténként 18.0 órára az istentiszteletekre. Az imahetet záró, keresztény-zsidó imaóra szintén nálunk lesz, január 23-án, vasárnap, 17.00 órakor. Igét hirdet: Erdő Péter bíboros és Frölich Róbert főrabbi.
Alapvető hittan indul olyan felnőttek számára, akik szeretnének megkeresztelkedni, vagy akiket gyermekkorukban megkereszteltek, de már nem voltak elsőáldozók. Az első alkalom, január 18-án, kedden, 19.00 órakor a plébánia közösségi termében van. Jelentkezni lehet személyesen, telefonon, vagy e-mailben a plébánián. Kérjük, hogy adjátok tovább ezt a lehetőséget azoknak az ismerőseiteknek, akik érdeklődnek hitünk iránt és hívjátok meg erre az első alkalomra.
Az idén egyházi házasságot kötni szándékozók jelentkezését is várjuk a plébánián. Fontos, hogy legyen elég idő felkészülni, valamint, a kitűzött időpont is mielőbb lefoglalni. A jegyeskurzus nagyböjtben lesz, melynek első alkalma március 3. csütörtök este 20.00 óra.
___________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Lakásszentelés szertartása, amikor azt a családfő végzi!
20+G+M+B+22
Előkészítendő egy tálka, amelybe a szenteltvizet teszik, egy fenyőág, amellyel majd a vizet hintik az imádság végén, a Biblia, a karácsonyfa égői vagy egy égő gyertya az asztalon.
Családfő: Keresztvetés! Békesség e háznak!
Mind: És minden lakójának!
Feleség: Felolvashatja: Kol 3, 12-15.
Családfő: A bölcsek messze földről indultak útnak.
Mind: Aranyat, tömjént és mirhát hoztak a megváltónak!
Családfő: Könyörögjünk! Áldd meg Uram ezt az otthont és azokat, akik benne laknak! Legyen itt az egész esztendőben egészség, tisztaság, erényesség, alázatosság, jóság és vallásosság. Töltse el szívünket a hála a mindenható Atya, a Fiú és a Szentlélek iránt. Háríts el tőlünk minden ellenséges hatalmat. Szabadíts meg minket minden rettegéstől és háborgatástól, és őrizz meg minket békességben és szeretetben. Maradjon ez az áldás e lakáson és a benne lakókon. Krisztus, ami Urunk által.
Mind: Amen.
Ezután a családfő meghinti a lakást szenteltvízzel, közben elimádkozzák a Miatyánkot, az Üdvözlégyet és karácsonyi énekeket énekelnek.