Árpádházi Szent Margit napjához kapcsolódóan, ünnepi szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, prímás, érsek, a Margitszigeten, a kolostor romjainál, január 16-án, vasárnap, 11.00 órakor. Szeretettel várja a budapesti híveket.

Keresztények Egységért Ökumenikus Imahét kezdődik a mai vasárnap, január 16-án, melynek nyitó istentisztelete a Deák téri Evangélikus templomban, 18.00 órakor van. Igét hirdet: Erdő Péter bíboros és Balog Zoltán református püspök. Az imahéten Pest Belvárosának katolikus, evangélikus és református gyülekezetei közösen imádkozunk minden este egy-egy templomban. Nálunk, a Teréz-templomban, január 19-én, szerdán este 18.00 órakor. Igét hirdet: Páll László a Kálvin téri református templom, igazgató lelkésze. Ezért a 18.30 órai mise elmarad, ezen a napon csak reggel 08.00-kor lesz mise. A csendes szentségimádás, rendes időben, 19.00 órakor kezdődik. Keresztény testvéreink szeretettel várnak minket ezen a héten, esténként 18.00 órára az istentiszteletekre. Az imahetet záró, keresztény-zsidó imaóra szintén nálunk lesz, jövő vasárnap, január 23-án, 17.00 órakor. Igét hirdet: Erdő Péter bíboros és Frölich Róbert főrabbi. Imát mondanak a MEÖT tagegyházainak vezetői. Közreműködnek: Fekete László főkántor, a Dohány utcai zsinagógából, Merczel György kántorunk és az Imperfectum Együttes.

Szentségimádás, Vesperás és egyéni szentségi áldás lesz, január 17-én, hétfőn, 19.00 órától. Az előtte 18.30-tól kezdődő szentmisében, amikor a járványtól való szabadulásért imádkozunk, szívesen fogadunk imaszándékokat, melyeket kérjük a plébánia e-mail címére, hétfőn, 17.00 óráig.

Alapvető hittan indul olyan felnőttek számára, akik szeretnének megkeresztelkedni, vagy akiket gyermekkorukban megkereszteltek, de már nem voltak elsőáldozók. Az első alkalom, ezen a héten, kedden, január 18-án, 19.00 órakor a plébánia közösségi termében van. Jelentkezni lehet személyesen az első órán, telefonon, vagy e-mailben. Kérjük, hogy adjátok tovább ezt a lehetőséget azoknak, akik érdeklődnek hitünk iránt és hívjátok meg erre az első alkalomra.

A Szent Teréz Nyugdíjas Klub szervezésében, közösen nézzük meg a Nemzeti Múzeumban, a „Sisi családja” c. kiállítást, csütörtökön, január 20-án. Találkozás, 11.00 órakor a Múzeum előtt.

Szent Charbel libanoni maronita szerzetes közbenjárásáért könyörgő imakilencedünk utolsó imádsága, január 22-én, szombaton, az esti mise után, 19.30-kor lesz. Előtte a 18.30 órai misét is a Csodatevő Szent közbenjárásáért ajánljuk fel a járvány elmúlásáért.

Örömmel jelezzük a testvéreknek, hogy Farkas M. Ágnes nővér, az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek tartományfőnöknője, lelkipásztori munkatárs, áldoztató megbízatást kapott a Főpásztorunktól. Ágnes nővér szolgálatait fogadjátok szeretettel.

Templomunkban a karácsonyfák lebontása és a templom takarítása, hétfőn, január 17-én lesz. Aki szívesen jönne segíteni, várjuk szeretettel 10.00 órára.

Örömmel tájékoztatjuk a testvéreket, hogy a COVID miatt elhúzódott templom belső festési hibáinak javítása, mely a keresztelési oltárral indult, ettől a héttől kezdődően folytatódik. Mindenkitől türelmet kérünk, hiszen bizonyára zajjal és piszokkal jár majd.

Görögkatolikus Szent Liturgia lesz templomunkban, két hét múlva vasárnap, január 30-án, 18.30-kor. Balázs Mihály újmisés atya mutatja be, plébániánk papjaival együtt és újmisés áldást ad.

_______________________________________________________________________________________________________________________________________________

Ökumenikus Imahét, a Krisztus hívők egységéért

Budapest Belvárosában

2022.január 17-22-ig, esténként 18.00 órakor

 

01.17.

hétfő

Deák téri

evangélikus templom

Balla Péter református lelkész
01.18.

kedd

 

Deák téri

evangélikus templom

Horváth Zoltán római katolikus kanonok, esperes, plébános
01.19.

szerda

Terézvárosi Avilai Szt.Teréz

római katolikus templom

Páll László református

igazgató-lelkész

01.20.

csütörtök

Kálvin téri

református templom

Osztie Zoltán római katolikus plébános
01.21.

péntek

Belvárosi Nagyboldogasszony

Róm. Kat. Főplébánia templom

Cselovszky Ferenc evangélikus esperes, lelkész
01.22.

szombat

Szabadság téri

református templom

 

Kovács Áron evangélikus lelkész

keyboard_arrow_up
X