Házasság Hete zárásaként, ma, február 20.-án, vasárnap, 18.00 órakor mutat be szentmisét, a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templomban, Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Püspöki Konferencia családreferense. Minden házaspárt szeretettel várnak.

Csendes Szentségimádás van szerdán, a szentmise után 19.00 órától, majd pedig 19.30-tól beszélgetés a hittanteremben. Eme imacsoportunk szervezésében, közösen tekintjük meg a Lengyel Intézetben az „Élő festmények, vagyis játék a lengyel festészettel” című kiállítást, február 21-én, hétfőn. Találkozás 16.00 órakor az Intézet előtt. (Nagymező u. 15., Andrássy út sarok)

Ünnepeink a héten: Február 22. Szent Péter székfoglalása; február 24. Szent Mátyás apostol.

Országos Adománygyűjtés lesz a Katolikus Iskolák támogatásra, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia rendelkezésére jövő vasárnap, február 27-én minden templomban, így nálunk is.

Előre jelezzük:

Hamvazószerdán, március 2-án, a hamuszentelés és hamvazkodás, este 18.30 órakor lesz. a Szentmisén és szertartás alatt a Zeneakadémia Egyházzenei Tanszéke énekel.

Ökumenikus Világimanap lesz, március 4-én, pénteken a Kálvin téri Református templomban, 17.00 órától, melyre szeretettel várják a Belvárosi Keresztény közösségeket!

Boldog Meszlényi Zoltán püspök, vértanú napján, március 4-én, pénteken, 19.00 órakor Vesperást imádkozunk a Szent József mellékoltárnál, a vértanú püspök ereklyéjének jelenlétében, Pest Belváros papjaival a kommunista diktatúra áldozataiért. A vesperás liturgiáját vezeti és szentbeszédet mond, Dr.Beer Miklós ny.váci megyéspüspök.

keyboard_arrow_up
X