A Szentföld szent helyeinek támogatására megtartott adománygyűjtés eredménye templomunkban 112.600.- Ft. volt, melyet a héten továbbítottunk és minden adakozónak hálásan köszönünk.

Plébániai Karitászunk az idei nagyböjtben az ukrajnai háború áldozatainak megsegítésére gyűjtött, de nem feledkeztünk el a terézvárosi rászorulóinkról sem, így 57 családnak és egyedülállónak küldtünk élelmiszervásárlási utalványokat is.

Két évig a Covid-járvány miatt zárt templomban, a hívek részvétele nélkül ünnepeltük a nagyhetet és a húsvétot. Csupán a Facebookon és a YouTube-on keresztül tudtatok bekapcsolódni a szertartásokba. Erről is szól az altemplomban a kiállításunk. Most azonban nagy örömmel hirdetjük meg a Nagyhét és Húsvét liturgiáinak rendjét, melyekre minden kedves testvérünket szeretettel várunk!

Virágvasárnap, április 10-én, Urunk szenvedésének vasárnapján

10.00 órakor a barkaszenteléssel és az ünnepi bevonulással kezdődik a nagyhét. Ebben részt vehetnek a gyermekek is, aki a Jeruzsálembe érkező Jézus elé terítik ruháikat, valamint barka és pálmaágakat. A 09.00 órai diákmise után, kérjük, hogy a gyerekek maradjanak itt erre a szertartásra és ugyan így azok is, akik 10.00 órára jönnek. Az ünnepi szentmisében, a Capella Teresiána énekli a Passiót.

A Szent Három napon, nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat: reggel 08.00 – 09.00 óráig és este 20.00 – 22.00 óráig gyóntatás van a templomban.

Nagycsütörtökön, április 14-én, az Utolsó Vacsora emlékezetén

10.00 órakor Krizmaszentelési mise a Szent István Bazilikában, amikor a püspök megáldja a szent olajokat, melyekkel a papság kiszolgáltatja a szentségeket és megújítják papi ígéreteiket.

18.30 órakor Ünnepi Szentmise, az Utolsó Vacsora emlékezetére, amelyben a Lábmosás szertartása. Utána oltárfosztás.

Kb. 20.00 órakor a Lamentációk és 22.00-ig imádkozhatunk a Getszemáni kertben vérrel verítékező Úrral.

Nagypénteken, április 15-én, Urunk Kereszthalálának napján,

15.00 órakor a Keresztutat járjuk. Sík Sándor versét, Kubik Anna színművész imádkozza.

18.30 órakor Urunk Szenvedésének szertartása (csonkamise), melyben a Passiót a Capella Theresiana énekli, könyörgések az egész világért, kereszthódolat és áldoztatás és Jézus sírba tétele.

Kb. 20.30-kor kezdődik az imavirrasztás és Vesperás, csendes Szentségimádás valamint a Kompletórium elimádkozása Jézus sírjánál, melyet a hétfő esti és a szerda esti imavirrasztó csoport közösen vezet. Így ezen a héten nagyhétfőn, április 11-én és nagyszerdán, április 13-án este nem lesz külön szentségimádás, mindenkit nagypénteken várunk Jézus Sírjához.

Nagyszombaton, április 16-án, a templom egész nap nyitva tart és várjuk csendes imádságra a testvéreket Jézus sírjához reggel 08.00 órától, 18.00 óráig.

18.30 órakor kezdődik a húsvéti vigília szertartása. Tűz-és Húsvéti gyertyaszentelés, Örömének, Olvasmányok, Vízszentelés és a keresztségi fogadalom megújítása, ünnepi nagymise.

Kb. 20.30 órakor kezdődik a Feltámadási körmenet.

 

HÚSVÉTVASÁRNAP, április 17-én,

09.00 órai mise végén húsvéti ételszentelés

10.00 órakor Húsvéti Ünnepi Főpapi Szentmise.

Celebrálja Dr.Cserháti Ferenc püspök, plébániánk papjaival. Elhangzik: Schubert, G-dur miséje.

Húsvéthétfőn, április 18-án, három szentmise lesz, 08.00, 10.00 és 18.30 órakor.

keyboard_arrow_up
X