Szent Charbel kilencedet imádkozzuk augusztus 22-én, hétfőn, 19.00 órakor a járványtól, valamint a háborútól való szabadulásért és a békéért.

Szent Bertalan apostol ünnepe augusztus 24-én, szerdán lesz.

Előre jelezzük:

A nyári miserend és a templom, valamint az urnatemető nyári nyitvatartási rendje szeptember 3-val ér véget. Szeptember 4-től, vasárnaptól áll vissza a szokásos miserend templomunkban. Ez azt jelenti, hogy szeptember 4-től, vasárnaponként négy szentmise van, reggel 09.00, délelőtt 10.00, déli 12.00 és este 18.30 órakor. Hétköznapokon pedig, minden nap reggel 08.00 és este 18.30 órakor.

Ünnepélyes újmise és „Veni Sancte Spiritus…” hittanos tanévnyitó, szeptember 4-éb, vasárnap, 09.00 órakor lesz, melyre minden kedves testvérünket, hitoktatóinkat, hittanosainkat és szüleit szeretettel várjuk.

Tarjányi Béla atya, aki éveken keresztül volt kisegítője először a Vörösmarty utcai Oltáriszentség kápolnában, majd itt a Teréz templomban, egy évvel ezelőtt költözött el az Úristenhez. A biblikus professzorért, a tanárért, Béla atyáért hálát adva és számára az örök üdvösséget kérve mutatunk be szentmisét, jövő vasárnap, augusztus 28-án, 19.30 órakor, halálának első évfordulóján. Várunk mindenkit, akik tisztelték és szerették.

keyboard_arrow_up
X