Október a Szűzanya hónapja, hétköznap az esti 18.30-as Szentmisék után, vasárnap pedig az esti Szentmise előtt 18.00 órakor közösen imádkozzuk a rózsafüzért. Hétfőn és szerdán a rózsafüzér a szokásos Szentségimádáshoz kapcsolódik. Szent Teréz nyolcadot imádkozunk egyházközségünkért október 8-15-ig, az esti rózsafűzér végén. Imádkozzunk együtt!
A búcsúra készülve templomi nagytakarítás lesz október 12-én, szerdán, a reggeli mise után, melyre szeretettel várjuk a kedves testvérek szolgálatait.
Lelki, Zenés-éneke készület lesz, a búcsú előestéjén, október 14-én, pénteken, az esti 18.30 órai Szentmise után, 19.00 órától. A rózsafűzér titkaihoz, Szent Teréz írásaiból elmélkedés, valamint magyar és nemzetközi szerzők kórus műveiből énekek, zenei kísérettel hangzanak el a Rotunda Együttes közreműködésével. Mindeközben szentgyónásra lesz lehetőség!
AVILAI SZENT TERÉZ FŐÜNNEPE TEMPLOMUNKBAN:
Október 15-én, szombaton, 10.00 órakor, Szent Teréz halálának 440. évfordulóján, Erdő Péter bíboros úr mutatja be az ünnepi Szentmisét, melynek keretében pappá szenteli templomunkban Rónaszéki János diakónust. Közreműködik a Capella Theresiana.
Október 16-án, vasárnap, 10.00 órakor az ünnepi mise János atya újmiséje lesz, melynek végén primíciás áldásban részesülhetünk. Közreműködik a Szent Efrém Férfikar, zenei kísérettel, akik Ariel Ramírez: Missa Criolla c. argentín miséjét éneklik spanyol nyelven. A Szent Teréz Körmenet 12.00 órakor kezdődik, melyen a Bartók Zenekonzervatórium fúvósai játszanak. A búcsú vasárnapján a 12.00 órai mise elmarad, mindenkit 10.00 órára várunk.
Mindkét napon a templomkertben színes kulturális programok várják az ide látogatókat, külön programok lesznek a gyerekeknek is, valamint lesz kézműves vásár és vendéglátás. Szombaton este, pedig Flamenco tánc-est lesz. A részletes templomkerti programot itt olvashatja:
SZOMBAT: 2022. október 15. | |
10:00 – 11:30 | Búcsúi Mise – Papszentelés |
11:30 – 12:30 | Illaberek Bábszínház: Pulcinella éneke |
13:30 – 14:30 | Kárász Eszter Trió: Játszótéri rockandroll |
15:30 – 16:30 | Kámfor Zenés Bábszínház:
A sárkány és az ördög |
18:00 – 18:30 | Bujdosó János szólókoncert |
18:30 – 19:30 | Mise |
20:00 – 21:30 | Flamenco Est:
La Lucita – Szegőfi Luca flamenco artist – tánc gitárkísérettel, és táncház |
VASÁRNAP: 2022. október 16. | |
09:45 – 10:00 | Toronyzene fúvósokkal |
10:00 – 11:20 | Búcsúi Mise – Primícia – Szent Efrém Férfikar: Missa Criolla |
11.30 – 12.00 | Afréka – Amaka nővér tanúságtétele |
12:05 – 12:30 | Szent Teréz Körmenet |
13:30 – 14:30 | Holddalanap Zenekar: Kacor király |
15:30 – 16:30 | Szabó Balázs és Grecsó Krisztián: Múzsasirató |
17:30 – 18:30 | Borbély Mihály Quartet |
18:30 – 19:30 | Mise |
Elkezdődött a Népszámlálás. Október 1-től 16-ig az interneten (www.nepszamlalas2022.hu) magunk kitölthetjük a kérdőívet, ha ezt nem tesszük meg, akkor október 17. és november 20. között számlálóbiztosok keresnek fel bennünket. Segítsük egymást a kitöltésben! Miként a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is felhívta figyelmünket, különösen fontos, hogy bátran valljuk meg katolikus hitünket! A kérdőív 14. kérdésénél („Mi a vallása, felekezete?”) válasszuk a „katolikus (római katolikus)” lehetőséget!