Az Egyház teljes búcsúval erősíti meg mindazoknak a híveknek imáját, akik Mindenszentek ünnepétől, az utána következő nyolc napban (november 1-8-ig), temetőben könyörögnek elhunytjaik lelki üdvéért. A búcsú feltételei, hogy a megszentelő kegyelem állapotában szentáldozáshoz járuljunk, ezért éljünk a szentgyónás lehetőségével is, és a még hátra lévő napokban az Egyházunk adta kegyelmi lehetőséggel.

Csendes Szentségimádás és utána beszélgetés folytatódik ezen a héten is szerdán, november 9-én, az esti szentmise után 19.00 órától.

Pénteki lelkigyakorlatos este, ezen a héten, november 11-én elmarad, legközelebb november 18-án, az esti mise után, 19.15-től várja Ferenc atya az érdeklődőket az alagsori hittanteremben.

Bridzs-tanfolyam indul az idei évben is. Az érdeklődőket szeretettel várják november 17-én, 20.00 órától a plébánia közösségi termébe. A tanfolyamot vezeti: Kerényi István, a Magyar Bridzs Szövetség vezetője (Telefon 30/9661075, e-mail: kerenyi319@gmail.com).

Tours-i Szent Márton püspök emléknapja, november 11-én lesz. A magasra szökött liba-hús árak miatt, az ilyenkor szokásos liba-kóstoló az idén sajnos elmarad. A szentmisén emlékezzünk meg a jótékonyságáról ismert szentről.

Ökumenikus és Vallásközi imaóra lesz a békéért templomunkban, a Szent Egyed Közösség szervezésében, jövő vasárnap, november 13-án, 17.00 órakor. Az imaórát vezeti: Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök atya.

Nagyböjti Szentföldi Zarándoklatot szervezünk, 2023. március 21-26-ig, hat nap, öt éjszaka.  A gazdag program és a tájékoztató az újságos asztalon megtalálható, valamint a honlapunkon is. Jelentkezni lehet november 11-ig, a plébánia hivatalban a szükséges adatok magadásával és a részvételi díj forint összegének befizetésével.

Tájékoztatjuk a testvéreket, hogy templomunkat, a magas energia árak miatt sajnos ezen a télen nem tudjuk fűteni. Olyan kiemelkedő alkalmakra, mint például a Mindenszentek és Halottak Napja volt, illetve majd természetesen Karácsony és Újév ünnepei lesznek; vagy pedig, ha a templomunkban sorra kerülő különféle rendezvények, imaórák, koncertek szervezői azt megfizetik, be fogjuk kapcsolni a fűtést. Számítsunk tehát arra, hogy jelenleg a mi templomunkba is jobban fel kell készülni arra, hogy nem lesz mindig kellemes meleg. Mindannyiótok szíves megértését kérjük és köszönjük a már eddig is küldött támogatást és köszönettel fogadunk minden adományt a jövőben is készpénzben, átutalással vagy kártyás befizetéssel a templom bejáratánál lévő Autó-Mátéba.

keyboard_arrow_up
X