Országos adománygyűjtés volt az elmúlt vasárnap a Karitász javára. Ennek eredménye 190.400.- Ft. volt templomunkban, melyet hálásan köszönünk, és amelyet a héten továbbítottunk.
A templomkerti Betlehemet, advent 1. vasárnapján, a 09.00 órai mise végén és a 10.00 órai mise elején kinyitjuk és megáldjuk, amelyet adventben rendszeresen meglátogathatunk.
Az Imperfectum Együttes, advent I. vasárnapján, november 27-én, a 18.30-kor fog énekelni.
Advent hétköznapjain, hétfőtől-szombatig „Roráté” szentmisék vannak templomunkban reggel 07.00 órai kezdettel, így a reggel 08.00 órai szentmisék elmaradnak. Gyóntatás lesz hétfőn és kedden, valamint pénteken és szombaton, a reggel a 07.00 órai misék alatt. Jó lehetőség ez a reggeli mise a lelki felkészüléshez karácsonyra. A Roráték elmélkedéseinek, melyeket a két atya és a diakónus vezet majd, alapgondolata az idén a pásztoroknak szóló angyali köszöntés: „Békesség a Földön a jóakaratú embereknek!”– azaz a Béke!
Szentségimádás, Vesperás és személyes Szentségi áldás van templomunkban november 28-án, hétfőn 19.00 órától a szentmisét követően. A misére szívesen fogadunk imaszándékokat, melyeket a plébánia e-mail címére kérünk megküldeni, hétfőn, 17.00 óráig. Ezen a szentségimádáson a Bartók Zenekonzervatórium diákjai fogják zenei szolgálatukkal még szebbé tenni áhítatunkat.
Elsőpénteken, december 2-án, a reggeli Roráté alatt van gyónási lehetőség. 19.00 órakor a Jézus Szíve litániát imádkozzuk, ezért a pénteki lelki-este Ferenc atyával elmarad. Napközben betegeinket, időseinket látogatjuk meg, hogy elvigyük számukra a szentségeket. Kérjük, hogy ha valaki szeretné, hogy hozzátartozóját karácsonyra a szentségekben részesítsük, azt jelezzék a plébánia hivatalban vagy valamelyik atyánál.
Adventi gyertyagyújtás van minden szombaton 18.00 órakor az esti mise előtt.
Jön a Mikulás a templomba, advent 2. vasárnapján, december 4-én, a 09.00 órai szentmise végén. Várjuk a ministránsokat és gyerekeket.
Az idei adventben is van adománygyűjtés a plébániai rászorulóink megsegítésére. Ezért kérjük, hogy az újságos asztalnál lévő ládába ajánljanak a testvérek olyan családokat, egyedülállókat, időseket, akikről úgy tudják, hogy szívesen fogadnának karácsonyra élelmiszervásárlási utalványt a plébániától, illetve ugyanebbe a ládába kérjük szíves adományaikat erre a célra, valamint a december 17-ére tervezett ingyen ebédosztáshoz.
TerKapella, templomunk gyermekkórusa újra indul adventben. A próbák szombatonként, 14.00 órakor vannak a közösségi teremben. Szeretettel visszavárjuk a régi kiskórus tagokat, de nagyon szívesen látunk új, énekelni vágyó és szentmisén így szolgáló gyerekeket.
Pásztorjátékra való felkészülés is megkezdődött adventben. A próbák szombatonként, 10.00 órakor vannak a templomban.
Kis-Ázsiai, Efezusi Zarándoklatunkról elkészült egy igényes, tartalmas fotóalbum, mely keményfedelű, nagyalakú és több mint 200 fotót tartalmaz. Megtekinthető és megrendelhető a sekrestyében. Talán ez is egy szép, egyedi karácsonyi ajándék is lehet.
November 28. hétfőtől a Plébánia Hivatalban már a 2023-as évre is kérhetünk miseszándékot.
Templomunk adventi zenei programjairól, koncertjeiről tájékoztatót találhatnak a kedves testvérek a hírlevelünkben.
______________________________________________________________________________________
Liturgikus változások
az új Misekönyvhöz kapcsolódóan
Advent I. vasárnapjától, az új egyházi év kezdetétől templomunkban is bevezetésre kerül a Római Misekönyv új kiadása. Az idei évben megjelent magyar nyelvű fordítás segíthet bennünket, hogy a Katolikus Egyház egészéhez kapcsolódva, még gazdagabb legyen a liturgikus imádságunk, és gyümölcsözően kapcsolódhassunk be a Szentmise ünneplésébe, mely az Egyház, és így plébániai közösségünk életének is valódi csúcsa és forrása.
Elsősorban a következő, mindenkit érintő változásokra szeretnénk felhívni a Testvérek figyelmét:
-
A Szentmisén való a liturgikus testtartásunknak (állás, ülés, térdelés, meghajlás, stb.) nagy jelentősége van, hiszen ezáltal egész emberségünk, így testi valóságunk is bevonódik az istentiszteletbe, része lesz a liturgiának, ahol keresztényként különösen is azt ünnepeljük, hogy Jézus Krisztusban az Isten testben jött el, és látható, megfogható formában maradt velünk az Eucharisztia szent színei alatt.
Ezért templomunkban szeretnénk a világegyház általános gyakorlatához igazodni. E szerint:
-
Állunk a Bevezető ének (Introitus) elejétől a Könyörgés végéig, majd leülünk.
-
Felállunk az Alleluja éneklésére és az Evangéliumra, majd pedig a Hitvallás és az Egyetemes Könyörgések imádságára.
-
Változás a megszokotthoz képest, hogy felállunk az „Imádkozzatok testvéreim…” felszólításra, és a továbbiakban állva maradunk a Felajánló könyörgés, a Prefáció és a Szent vagy alatt. Ez kifejezi a miséző pap által mondott imádsághoz való figyelemteljes kapcsolódásunkat, az Isten előtti tiszteletünket és fegyelmezettségünket, és így segíti a liturgiában való aktívabb részvételt. Ünnepi Szentmisében már a tömjénezésre felállunk és onnantól állva maradunk.
-
(A ministránsok mozgását követve) térdelünk az Átváltoztatás alatt, majd felállunk, vagy pedig tetszés szerint térdelve maradunk az Eucharisztikus ima befejezéséig.
-
A Miatyánkra mindnyájan felállunk.
-
Az áldozás előtt („Íme az Isten Báránya…”) szokás szerint ismét letérdelünk.
-
A Szentáldozás után tetszés szerint térdelünk vagy ülünk.
-
Újdonság, hogy mindannyian felállunk az Áldozás utáni könyörgésre.
-
Akinek egészségügyi helyzete úgy kívánja (pl. nem tud térdelni, vagy huzamosabb ideig állni), a továbbiakban is szabadon eltérhet a közösség többi tagjának testtartásától.
-
A bűnbánati imában az eredeti, latin szöveghez igazodva elmarad Szűz Mária neve előtt a „szeplőtelen” jelző említése. Ezentúl mindnyájan így imádkozunk: „[…] kérem ezért a boldogságos, mindenkor (szeplőtelen) Szűz Máriát, az összes angyalokat és szenteket […]”.
Fontos hogy világosan lássuk, hogy ez a változtatás pusztán az imádság fordításában jelent az eddigiekhez képest különbséget, semmiképpen sem érinti és csorbítja hitünk igazságát, miszerint a Szent Szűz szeplőtelenül fogantatott, és a bűn minden szeplője nélkül élte egész emberi életét.
Csak a pap részeit érintő, de szembetűnő változások továbbá:
-
A latin eredetit követve az új magyar fordítás szerint a pap a következőképpen vezeti be a Felajánló könyörgést: „Imádkozzatok testvéreim, hogy az én áldozatom és a tiétek kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt.” A hívek válasza változatlan.
Ez a szövegmódosítás („áldozatunk” helyett „az én áldozatom és a tiétek”) segít megértenünk, hogy papok és hívek Isten egy és ugyanazon Népének tagjaiként, de mégis, szolgálatunk szerint különböző módon veszünk részt a Szent Liturgiában.
A keresztségben mindannyian részesültünk az általános papság méltóságában és küldetésében, melynek erejéből életünk áldozatát és szívünk imádságait, szándékait hozzákapcsolhatjuk Jézus Krisztusnak az oltáron megjelenő áldozatához.
Ugyanakkor lényeges, hogy a szolgálati papságra felszentelt személy áldozata a hívek áldozatától különböző, hiszen ő a Szentmisében Krisztus személyében (in persona Christi) van jelen és mutatja be az Atyaistennek az Eucharisztiában Krisztus egyetlen megváltó áldozatát.
-
A Szentáldozás szertartásában az Eucharisztia felmutatásakor – szintén a latin formula hűségesebb fordításával – a pap így szól: „Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akik meghívást kaptak a Bárány lakomájára.” A válasz ebben az esetben is változatlan marad.