Az idei nagyböjti lelkigyakorlatos esténket Martos Balázs püspök atya vezeti ezen a héten, március 17-én, pénteken. Programja: 17.45-kor keresztút, 18.30-kor szentmise, lelkigyakorlatos elmélkedéssel, majd pedig gyóntat. Erre a lelkigyakorlatos estére befűtjük templomunkat.

Szentatyánk, Ferenc megválasztásának 10. évfordulója lesz hétfőn, március 13-án. Szeretettel foglaljuk őt imáinkba és várjuk április 28-30-ig Magyarországra lelkipásztori látogatásra. Erre készülve a Püspöki Konferencia által kiadott imádságot minden szentmise végén közösen elimádkozzuk.

A Püspöki Konferencia rendelkezésére, Nagyböjt 3. vasárnapjától, tehát a mai vasárnaptól, március 12-19-ig tartós élelmiszer gyűjtés van a rászorulók megsegítésére. Az adományokat a sekrestye előterében kérjük elhelyezni. Aki pénzbeli adományt szeretne adni, arra is van lehetőség. Az újságos asztalnál lévő külön, erre a célra kihelyezett perselybe, ahová az adományok mellé kérjük majd azoknak a rászoruló családoknak, egyedülállóknak a nevét és pontos címét bedobni, akiket a testvérek ajánlanak, hogy húsvétra segélyben részesítsünk.

Szent Teréz Nyugdíjas Klub a Nemzeti Múzeumba látogat el, ahol „Magyar Expo sikerei 1860-tól” című kiállítást tekintik meg. Találkozás március 16-án, csütörtökön, 11.00 órakor a Nemzeti Múzeum lépcsőzeténél.

Egyházi adó, egyházi hozzájárulás sok testvérünktől megérkezett a plébániára, amelyt hálásan köszönünk. Isten áldja meg azokat a kedves testvéreket, akik lelkiismereti kötelezettségüknek tekintik plébániájuk anyagi támogatását éves jövedelmük egy százalékával.

A Prágai Kis Jézushoz meghirdetett plébánia zarándoklataink közül az első csoportba, június 26-29-ig minden hely betelt, de tartalék listára még tudunk felvenni jelentkezőket. A második csoportba, július 31-augusztus 3-ig még három hely van, utána oda is csak tartalék listára tudunk felvenni jelentkezőket. Kérjük, hogy aki a szeretne eljönni Prágába, mielőbb jelentkezzen a Plébánia Hivatalban.

Ellopták a Kármelhegyi Szűzanya szobrát, mely a szószék alatt állt és oly sokan szerettük a szép fából készült Madonnát, karján a kis Jézussal. Az elkövető látszólag előre kitervelte, hogyan viszi el a templomunkból, ezt a kamerarendszer megörökítette, ahogyan az utcai térfigyelő kamera is, amikor felszáll vele a trolira. A rendőrségi feljelentést követően keresik a szobrot és az elkövetőt. a Terézvárosi Rendőrkapitányságtól minden segítséget megkaptunk. Ugyanakkor kérjük, hogy ha valaki valamit tud, vagy látott, azt jelentse a plébánia hivatalban vagy a sekrestyében. Szívből reméljük, hogy a szobor megkerül. Imádkozunk a tolvajért, Isten bocsássa meg neki, hiszen nem is tudja hány hívő embernek okozott fájdalmat, az anyagi kár mellett.

keyboard_arrow_up
X