Fehérvasárnap, Húsvét nyolcadának utolsó napja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja. Ezért ma délután 17.45 órakor, az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérét imádkozzuk. Ezen a vasárnapon teljes búcsú nyerhető elhunytjaink számára. Ennek feltétele, a megszentelő kegyelem állapotában, szentáldozás, valamint a Miatyánk és a Hiszekegy elimádkozása a pápa szándékára. Éljünk az Egyházunk adta kegyelmi lehetőséggel!

Szentségimádás, Vesperás és személyes Szentségi áldás lesz hétfőn, április 17-én, az esti szentmise után 19.00 órától. Az esti 18.30 órai misére, imaszándék kérhető a szokott módon, délután 17.00 óráig a plébánia e-mail címére.

Elsőáldozás lesz templomunkban, Urunk Mennybemenetel vasárnapján, május 21-én. Jelentkezhetnek a plébánián vagy a sekrestyében, illetve a hitoktatóknál mindazok, akik már a második éve járnak az iskolai hitoktatásra és szeretnének elsőáldozók lenne. A gyakorlati előkészítők időpontja, szokás szerint a húsvéti időben lesz, de csak a jövő hónapban, azaz május 3-án, 10-én és 17-én, szerdánként, délután 16.15-kor a templomban. Majd pedig május 20-án, szombaton lesz az első szentgyónás. A május 3.-i, hittan után, 17.00 órakor tájékoztatót és megbeszélést tartunk az elsőáldozók szüleinek. Várjuk a jelentkezéseket!

Két koncert is lesz a héten templomunkban. A Bartók Béla Zenekonzervatórium koncertje, április 19-én, szerdán, 17.00 órakor; valamint a Toneheimi norvég zeneiskola kórusának hangversenye április 20-án, csütörtökön 19.00 órakor. Így bár a héten már a plébániai hittanórák is meg lesznek tartva, de a koncert miatt a csütörtöki Biblia óra elmarad.

Szentatyánk, Ferenc pápa magyarországi lelkipásztori látogatásának három napján, a következőképpen alakul a miserend templomunkban. Április 28-án, pénteken, reggel 08.00 órakor Igeliturgia és áldoztatás lesz, az esti mise elmarad. Április 29-én, szombaton, reggel nem lesz szentmise, viszont a vasárnap előesti mise, a szokott időpontban, 18.30 órakor meg lesz tartva. Vasárnap, április 30-án, a Főpásztor rendelkezésére délelőtt nem lesznek szentmisék a templomokban, így nálunk sem. Azonban a pápa látogatás után, Húsvét 4. vasárnapján este 20.00 órakor tartunk egy hálaadó szentmisét, melyen az imperfectum együttes tagjai szolgálnak. Így, aki nem tud eljönni vasárnap a 09.30 órai pápai misére a Kossuth térre, várjuk szombaton vagy vasárnap este, ugyanakkor erre a vasárnap esti hálaadásra mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

keyboard_arrow_up
X