Nagyszülők és Idősek Világnapján, különös szeretettel imádkozunk a nagyszülőkért és idős testvéreinkért. Ferenc pápa néhány éve vezette be ezt a világnapot, Jézus nagyszülő, Szűz Mária szülei ünnepéhez kapcsolódóan, azaz Szent Joakim és Szent Anna napjához. A szentmisék végén, a mai napon és július 26-án, szerdán este külön, személyes áldásban részesítjük a nagyszülőket, időseket. Teljes búcsút nyerhetnek, a szokásos feltételek mellett (szentségi gyónás, szentáldozás és imádság – legalább Miatyánk és Hiszekegy – a Szentatya szándékára) a nagyszülők, az idősek és az összes hívők, akik a bűnbánat és a szeretet igaz szellemétől vezérelve július 23-án, a Nagyszülők és Idősek harmadik világnapja alkalmából, részt vesznek a világszerte megrendezésre kerülő valamelyik rendezvényen; s ez a teljes búcsú a tisztulás állapotában lévő lelkekért is felajánlható. Az Egyház teljes búcsú elnyerését teszi lehetővé, ugyanezen a napon azoknak a hívőknek, akik kellő időt szentelnek arra, hogy személyes jelenléttel vagy virtuálisan, kommunikációs eszközök segítségével meglátogassák a rászoruló vagy nehéz helyzetben lévő idős testvéreiket (a betegeket, az elhagyatottakat, a fogyatékkal élőket stb.) Továbbá teljes búcsút nyerhetnek – ha lélekben elszakadnak minden bűntől, és szándékukban áll a három szokásos feltétel mielőbbi teljesítése – a beteg idősek és mindazok, akik súlyos okból nem tudják elhagyni otthonukat, de lélekben kapcsolódnak a világnap szertartásaihoz, felajánlva imáikat, életük fájdalmait és szenvedéseit az irgalmas Istennek, különösen, miközben a média közvetíti a Szentatya szavait és a szertartásokat a Vatikáni Szent Péter Bazilikából, július 23-án, 10 órakor.

Szent Charbel Makhlof libanoni maronita szerzetes ünnepén, július 27-én, csütörtökön, kihelyezzük az ő érintett ereklyéjét tiszteletadásra és a templom nyitva tartása idején el lehet jönni imádkozni, és kérni az ő csodatévő közbenjárását személyes életünkre, gondjainkra.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye megrendülten tudatja, hogy +DR.CSERHÁTI FERENC nyugalmazott esztergom-budapesti segédpüspök tegnap hajnali három órakor, azaz július 22-én, szombaton életének 77., papságának 53., püspöki szolgálatának 16. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Cserháti püspök atya sokszor szolgált templomunkban, megnyerő és mindig közvetlen, figyelmes, atyai személyiségét megszerettük. Utoljára tavaly karácsonykor mondta az ünnepi nagymisét, majd februártól egyre romlott egészségi állapota. Rendkívül sok szenvedését és fájdalmát a Magyar Egyházért és utódáért Martos Levente Balázs püspök atyáért ajánlotta fel. Lelki üdvéért, jövő vasárnap, július 30-án, 10.00 órakor ajánlunk fel szentmisét, melyre szeretettel várjuk mindazokat, akik tisztelték és szerették.

Új Kármelhegyi Szűzanya szoborra az adománygyűjtés során, az elmúlt 7 hét alatt összesen 1.743.000.- Ft. jött össze, mely minden elképzelésünket felülmúlja és amelyet hálásan köszönünk minden adakozónak. Eme nagylelkűségnek láttán, érezzük a testvérek templomunk iránti szeretetét és a Szűzanya tiszteletét, valamint a kármelita hagyományok megőrzését. Terézváros polgármester 500.000.- Ft-ot támogatásával együtt lassan összegyűlik az új kézzel faragott, művészi szobor költsége, hiszen már csak 260.000.-Ft. hiányzik. ISTEN FIZESSE MEG MINDEN ADAKOZÓNAK!

 

keyboard_arrow_up
X