Október hónapban, közösségben imádkozzuk a rózsafüzért minden hétköznap este 19.00 órától az esti szentmisét követően, vasárnaponként pedig 18.00 órakor az esti mise előtt. Az ünnepélyes, első alkalom október 1-én, a mai vasárnapon 18.00-kor kezdődik.

Szentségimádás, Rózsafüzér és személyes szentségi áldás lesz hétfőn, október 2-án, 19:00 órától. Az előtte 18:30 órai szentmisére várjuk az imaszándékokat a plébánia e-mail címére 17.00 óráig.

Assisi Szent Ferenc ünnepének előestéjén, október 3-án, kedden, szeretettel várnak bennünket a ferences atyák a Ferenciek terei templomba. 18.00 órakor vesperás, 18.30-kor szentmise, majd pedig az un. tranzitus, Szent Ferenc halála és mennybe érkezésének szertartására.

A Szent Teréz Nyugdíjas Klub őszi kirándulása október 5-én, csütörtökön lesz, Zalaegerszegre, a Mindszentyneumba. Mindössze néhány hely maradt a buszon, amelyre lehet jelentkezni a sekrestyében. Az út díja klubtagoknak 5.000 Ft, nem klubtagoknak 6.500 Ft. Indulás reggel 07.00 órakor a templom elől autóbusszal, hazaérkezés kb. 18.00 órára.

Elsőpénteken, a reggel 08.00 órai mise alatt és este a 19.00 órai rózsafüzér alatt lesz gyóntatás. Októberben az esti mise után a fájdalmas rózsafüzért imádkozzuk. Napközben felkeressük a lakáshoz, ágyhoz kötött beteg testvéreinket, hogy a szentségekben részesítsük. Kérjük, hogy aki tud olyan idős, vagy beteg testvérről, aki elsőpéntekenként szívesen fogadná a látogatásunkat, jelezze nekünk.

Rózsafüzért imádkozók találkozóját immár 14. alkalommal rendezik meg a Thököly úti Rózsafüzér Királynője templomban. Az egész napos találkozót már 09.00 órakor kezdődik és 15.30-tól Erdő Péter bíboros úr a rózsafüzér közös imádságával és ünnepi szentmiséjével zárul.

Cserkész lelkilégi továbbképzés október alkalma, e héten, szombaton, október 7-én, 16.00 órától a plébánia alagsori hittantermében folytatódik, Rónaszéki János atya vezetésével, majd kb. 19.45-től, a szentmise és a rózsafüzér után, szentségimádással és gyónási lehetőséggel fejeződik be. Az esti imádság nyitott, nem csak cserkészeket, hanem minden fiatalt és minden testvért szeretettel várnak.

A fotóalbum elkészült az idei „Prágai Kis Jézushoz” szervezett plébániai zarándoklatunkról. A szép, 90 fotót tartalmazó, kemény fedeles könyv a sekrestyében megtekinthető és megrendelhető 25.000.- Ft-os áron. Hamarosan elkészül egy kisebb, füzet formátomú is ugyan így a tervérek kérésére.

Az idei Szent Teréz Búcsú programjai

2023. október 8 – 15 –ig

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya főünnepén, jövő vasárnap, október 8-án, kezdődik az imanyolcad plébániánkért, egészen október 15-ig. Ez azt jelenti, hogy nyolc napon át, minden este a rózsafüzér imádsághoz kapcsolódóan egy-egy Szent Teréz idézet alapján, estéről-estére más és más testvérünktől rövid elmélkedést hallgatunk meg, majd imádkozunk plébániai közösségünkért.

Október 15-én, vasárnap, 17.30-tól, a Szent Teréz Búcsú napján pedig, minden egyes tizedet egy-egy közösségünk vezeti majd és ők elmélkednek a titkokról is.

Október 13. péntek, 18:30: Koncelebrációs szentmise az espereskerület papjaival. Főcelebráns: Fábry Kornél püspök, homíliát mond: Kovács Zoltán a Szt. István Bazilika plébános helyettese.

Október 14. szombat, 15.00: Szentmise, cserkészcsapatunk alapításának 100. évfordulóján. Főceklebráns: Rónaszéki János káplán, egykori cserkészünk. 17.30: Rózsafüzér és imanyolcad, vezeti: Farkas Ágnes nővér; 18.00: Szent Teréz Vesperás, vezeti: Farkas Ferenc káplán, 18.30: Lelkigyakorlatos szentmise, melyet a pesti ferences atyák vezetnek. Mindkét alkalommal a Capella Theresiana énekel. a mise alatt és után gyónási lehetőség. Este kb. 19.30-tól Flamenco táncest a templomkertben.

Október 15. vasárnap, 10.00: Ünnepi szentmise, főcelebráns: Horváth Zoltán kanonok, plébános. Közreműködik: Los Gringos Együttes, énekkarral, a Misa Andina (Andok-mise) hangzik el. Utána, kb. 11.00 órakor Szent Teréz körmenet, melyen a Bartók Zenekonzervatórium fúvósai játszanak. A körmenet végén az önkormányzattal közös meglepetésre készülhetünk a templomkertben. A 17.30 órai plébániai közösségek rózsafűzére, valamint 18.30 órai szentmise után, Kollár-Klemencz László: Öreg Banda című fúvós-zenés irodalmi estjével fejeződik be a templomkertben.

Október 14.-én és 15.-én, a templomkertben színes családi programok, játékok, ének-és zenekarok, báb-műsorok és előadások, valamint kézműves foglalkozások gyerekeknek és vendéglátás várják a búcsúba érkező terézvárosiakat és a vendégeket. Mindenkit szeretettel várunk!

A templomi és templomkerti programokról részletesen tájékozódhatunk a templom, előterében található szórólapon, hirdetésben, hírlevélben, valamint a honlapunkon és facebook oldalunkon.

keyboard_arrow_up
X