Az Esztergomi Szeminárium papnövendékeiből álló kórusa„Adventtől-Karácsonyig” címmel koncertezik templomunkban, december 22-én, pénteken, 17.30 órakor. A hangverseny során gregorián énekek, kórusművek és orgonaművek csendülnek fel. A belépés díjtalan, azonban lehetőség nyílik a kispapok kulturális programjai céljaira, azaz a Magyar Egyházirodalmi Iskolájuk támogatására adományt adni. A koncertet szervezi: Horti Csanád papnövendékünk.
Utolsó adventi Roráté mise, december 23-án, szombaton, reggel 07.00 órakorlesz, amely után egy közös reggelire hívjuk a testvéreket a felújított alagsori hittanteremben. A reggeli előkészítéséhez segítséget szívesen fogadunk, jelentkezni lehet Bajuszné Irénkénél személyesen vagy telefonon: +36305247624.
Miseszövetségbe lehet belépni a 2024-es esztendőre, a sekrestyében és a plébánia hivatalban.
Szentmise szándék kérhető, a 2024-es esztendőre, a sekrestyében és a plébánia hivatalban.
A plébánia hivatal december 22 – január 2-ig zárva tart.
Előre jelezzünk a karácsonyi miserendet, mely az idei, vasárnappal való egybeesés miatt a megszokotthoz képest némileg másként alakul:
Advent 4. vasárnapján, december 24-én, két szentmise lesz, délelőtt 09.00, és 10.00 órakor. A 12.00 órai már elmarad. Délután 15.00 órakor Pásztorjáték lesz a hittanos gyerekek előadásában, majd a templomi Betlehem megnyitása. Éjjel 23.30-kor gyóntatás és karácsonyi orgonajáték. 23.50-kor elhangzik a Karácsonyi Martirológium, Jézus Születésének meghirdetése, majd 24.00 órakor kezdődik az ÉJFÉLI MISE, melynek kezdetén a kis Jézus jászolba helyezése.
KARÁCSONY FŐÜNNEPÉN, december 25-én, hétfőn, vasárnapi miserend van. De. 10.00-kor ünnepi szentmise, melyen a Bp-i Énekes Iskola, Mozart: C-dúr „Piccolomini”-miséjét énekli.
Karácsony másodnapján, december 26-án, kedden, Szent István első vértanú ünnepén, három szentmise lesz, reggel 08.00-kor, délelőtt 10.00-kor és este 18.30-kor.
KARÁCSONY A SZENT TERÉZ TEMPLOMBAN
December 22. péntek
17.30 Esztergomi Szeminárium kispapjainak karácsonyi koncertje
December 23. szombat
07:00 Utolsó Roráté Szentmise, utána 07:30 –tól reggeli az alagsori hittanteremben (felújított alagsori hittanterem megáldása) Reggeli előkészítéséhez szívesen fogadunk segítséget
December 24. advent 4. vasárnap (parancsolt ünnep)
Két szentmise van délelőtt, a déli és esti mise elmarad!
09:00 Diákmise
10:00 Nagymise
15:00 Pásztorjáték, majd a templomi Betlehem megnyitása
16:00-tól a templom zárva tart
23.30-tól a templomot kinyitjuk: karácsonyi orgona muzsika és gyóntatás
23.50-tól Karácsonyi Martirológium, Jézus Születésének meghirdetése
24.00 ÉJFÉLI MISE – Kis Jézus jászolba helyezése
December 25. hétfő KARÁCSONY, JÉZUS SZÜLETÉSE FŐÜNNEPE (parancsolt ünnep)
09:00 Diákmise
10:00 KARÁCSONYI ünnepi szentmise. Mozart: C-dúr „Piccolomini”-mise – Budapesti Énekes Iskola
12:00 Szentmise
18:30 Szentmise
December 26. kedd Karácsony második napja, Szent István első vértanú (tanácsolt ünnep)
Három szentmise van!
08:00 Szentmise
10:00 Ünnepi szentmise
18:30 Szentmise
December 27. szerda Szent János apostol
18:30 Szentmise után borszentelés – „Szent János-áldás”
December 31. vasárnap SZENT CSALÁD ÜNNEPE (parancsolt ünnep)
Két szentmise van délelőtt, a déli mise elmarad és este már a Szilveszteri hálaadó mise lesz!
09:00 Diákmise
10:00 SZENT CSALÁD ünnepi szentmise. Benyus Családi ének-és zenekar
11:00 Tanúságtételek: Herényi házaspár: Bulcsú és Márta; valamint a Mártí házaspár: Zoltán és Lilla 11:20 Családok megáldása, Vendéglátás, kötetlen együttlét az alagsori hittanteremben.
18:30 ÉV VÉGI HÁLAADÓ szentmise, plébánosi beszámoló a 2023-as évről és Te Deum, majd pedig a Férfikör forralt bort és teát oszt a templomkerti karácsonyfánál, Betlehemnél.
23.30 Csendes Szentségimádás
24.00 Himnusz, Újév köszöntés (pezsgős koccintás a hittanteremben)
Január 1. hétfő SZŰZ MÁRIA ISTEN ANYJA – ÚJÉV főünnepe (parancsolt ünnep)
Három szentmise van: kettő délelőtt, a reggeli 09.00 órai elmarad. Este 18.30 órai az ünnepi mise.
10:00 Szentmise
12:00 Szentmise
18:30 ÚJÉVI ünnepi szentmise és ministránsavatás
Január 6. szombat VÍZKERESZT, URUNK MEGJELENÉSE főünnepe (parancsolt ünnep)
Három szentmise van!
08:00 Szentmise
10:00 Szentmise
18:30 VÍZKERESZT ünnepi szentmise, vízszentelés és felnőtt keresztelés
Január 7. vasárnap URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE ünnepe (parancsolt ünnep)
Vasárnapi miserend van!
10.00 Ünnepi szentmise és keresztelés
Szent Teréz templom és plébánia ünnepi nyitvatartása
December 24. vasárnap, Advent 4. vasárnap, Szenteste
08:30 – 11:00 óráig
14:30 – 15:45 óráig
23:30 – 01:00 óráig
December 25. hétfő, KARÁCSONY főünnepe
08:30 – 13:00 óráig
16:30 – 19:30 óráig
December 26. kedd, Karácsony másodnapja
07:30 – 12:00 óráig
16:30 – 19:00 óráig
December 27. szerda, 28. csütörtök, 29. péntek, 30. szombat
07:30 – 12:00 óráig
16:30 – 19:00 óráig
December 31. vasárnap, SZENT CSALÁD ünnepe, Szilveszteri hálaadás
08:30 – 12:00 óráig
16:30 – 19:30 óráig
23:30 – 24:00 óráig
Január 1. hétfő, SZŰZ MÁRIA ISTEN ANYJA, Újév főünnepe
09:30 – 13:00 óráig
16:30 – 19:30 óráig
Január 6. szombat, VÍZKERESZT főünnepe
07:30 – 12:00 óráig
16:30 – 19:30 óráig
Január 7. vasárnap, URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE ünnep
08:30 – 13:00 óráig
16:30 – 19:30 óráig
A Plébánia Hivatal: december 22 – január 2 –ig zárva tart!