Lourdes-i kilencedet imádkozunk a betegekért, minden este kilenc napon át. Egy tized rózsafüzér, elmélkedés és gyertyás körmenet van a templomban és könyörgés betegeinkért és ápolóikért. A kilenced hétköznapokon az esti mise után 19.00 órakor, vasárnap az esti mise előtt 18.00 órakor kezdődik.
Ezért a hétfő és szerda esti Szentségimádás a betekért való kilenced imádsággal kezdődik ezen a héten.
A pénteki lelki-este és katekézis, ezen a héten, kivételesen szombaton, február 10-én este lesz a szentmise után 19.30-kor az alagsori hittanteremben.
Betegek Kenete Szentségét közösségben szolgáltatjuk ki, a Lourdes-i Szűzanya napjához kapcsolódóan, mely a betegek világnapja, február 11-én, jövő vasárnap, a délelőtt 10.00 órai szentmisében, mely misét a Duna Televízió élő adásban templomunkból közvetíti. Ezért jövő vasárnap külön online közvetítés nem lesz. A Szent Kenet felvételére még lehet jelentkezni a sekrestyében mindazoknak, akik már elmúltak 60 évesek, vagy valamilyen betegséggel küzdenek, esetleg műtétre készülnek ebben az esztendőben. A Szentség felvételére felkészítő lelki-nap, előtte szombat, február 10-én, 10.00 órakor kezdődik a templomban. Elmélkedés, majd rövid szünet után bűnbánati liturgia és gyónási lehetőség lesz.
Miseszövetségbe való belépés január végével erre az esztendőre befejeződött. Köszönjük az összesen 62 tagunknak, akik szándékaira minden hónapban 4 szentmisét ajánlunk fel.
Egyházi hozzájárulás (adó). A héten megkezdtük a kiküldését azoknak a leveleknek, amelyben megköszönjük a plébániánk területén lakó katolikus testvéreinknek, akik az elmúlt minimum 5 évben a helyi egyházhoz, az Avilai Szent Teréz plébániához való tartozásukat kifejezték azzal, hogy befizették az egyházi hozzájárulásukat és beszámoltunk arról, hogy ezt az összeget az elmúlt évben mire fordítottuk. A levélhez – mivel jóval többen már átutalással fizetik az egyházadót -, az idén nem mellékeltünk sárga postai csekket, de aki igényli szívesen adunk. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia továbbra is úgy határozza meg, hogy minden megkeresztelt katolikus, évi teljes jövedelmének 1%-t, önkéntes megajánlásként fizesse a lakhelye szerinti plébánia fenntartására. Isten áldja meg mindazokat a kedves testvéreket, akik ezt rendszeresen megteszik.
Balázs-áldásban részesítjük a szentmise után minden kedves testvérünket, akik eljöttek a vasárnapi szentmisére, de esetleg tegnap, Szent Balázs ünnepén nem tudtak eljönni.