Alpek Gergely káplán atya, a mai vasárnapon, délelőtt 10.00 órai koncelebrációs szentmisén mutatkozik be a terézvárosi testvéreknek. Mivel Gergely atya újmisés, ezért az ünnepi első szentmiséjét, melynek a végén újmisés áldásban is részesülhetünk, majd szeptember 8-án, vasárnap, 09.00 órakor, a diákmisén mutatja be.
Farkas Ferenc atya köszönetet mond mindazoknak, akik búcsúajándékához hozzájárultak, a gyönyörű miseruhához, valamint az anyagi támogatáshoz, mely összesen: 321.500.- Ft. volt, és különösen is hálás minden bátorításért, jó szóért és leginkább az érte mondott fohászokért. Imádságban továbbra is szeretettel gondol a terézvárosi közösségre.
Havas Boldogasszony ünnepe, a római Santa Mária Maggiore Bazilika, felszentelésének ünnepe, ezen a hétfőn, augusztus 5-én van.
Urunk Színeváltozásának ünnepe pedig, kedden, augusztus 6-án lesz.
Szent Terézia Benedikta (Edith Stein) kármelita nővér ünnepe, augusztus 9-én, pénteken van. Ő Európa társvédőszentje és az ő nevét viseli templomunk lélekharangja is.
1Úton Zarándoklat, ezen a héten, szombaton, augusztus 10-én, lesz. A plébániánkhoz kapcsolódó útvonal Rákosszentmihályról, a Szent Mihály templomtól indul 09.30-tól. Templomunkba, kb. 16.30-kor érkeznek a zarándokok. Kérjük a kedves testvéreket, aki tud, vegyen részt ezen a zarándoklaton, vagy pedig jöjjön el szombaton ½ 5-re, hozzon süteményt, üdítőt, amivel vendégül láthatjuk a templom udvarán a zarándokokat. Előre is köszönjük a segítséget!
Előre jelezzük:
Nagyboldogasszony, Szűz Mária Mennybevétele főünnepe, augusztus 15.-én csütörtökön lesz, melyet mindannyian szentmisén való részvétellel ünneplünk (parancsolt ünnep), templomunkban a nyári rend szerinti vasárnapi miserend lesz, tehát reggel 08.00; délelőtt 10:00 és este 19:30 órakor. Mivel ez a nap munkanap, ezért az esti lesz az ünnepi nagymise.
Szent István király főünnepe, augusztus 20. kedd. Templomunkban két szentmise lesz. Reggel 08:00 és délelőtt 10:00 órakor. Este nem lesz szentmise, mert Főpásztorunk mindnyájunkat hív az Szent István Bazilika előtti térre, ahol 17:00 órakor ünnepi mise lesz, melyet Erdő Péter bíboros celebrál a püspöki konferencia tagjaival együtt és a szentbeszédet Aurel Percã bukaresti érsek mondja. A szentmisét követően kerül sor az országos Szent Jobb-körmenetre.