Esztergomi Prímási Főszékesegyház, felújítása kapcsán, annak ünnepélyes megáldása, augusztus 31-én, ezen a héten szombaton, 10.30 órakor lesz, az 1856-ban történt felszentelésének évfordulóján. A megáldás szertartását Őeminenciája Pietro Parolin bíboros-államtitkár végzi. Főpásztorunk mindnyájunkat szeretettel vár erre az ünnepélyes megáldásra az esztergomi bazilikába.
†Tarjányi Béla atya, biblikus professzor, a Szent Jeromos Bibliatársulat alapító-elnöke, halála harmadik évfordulóján, augusztus 28-án, szerdán, 18.30 órakor kezdődő szentmisében adunk hálát életéért, hiszen 2017-ig a Vörösmarty utcai kápolnánkban, majd pedig, annak megszűnése után, itt a Szent Teréz templomban folytatta lelkipásztori szolgálatát. Mindenkit, aki tisztelte, szerette, várjuk erre a szerda esti misére.
A nyári mise és templom nyitvatartási rend szeptember 7-ig tart. Szeptember 8. vasárnaptól térünk vissza a megszokott miserendre, mely szerint hétköznapokon, szerdán és szombaton is lesz reggel 08.00 órakor szentmise, illetve vasárnap négy szentmise lesz, 09.00, 10.00, 12.00 és 18.30 órakor.
Újmise és Hittanos tanévnyitó, Veni Sancte lesz, szeptember 8-án, vasárnap délelőtt 09.00 órakor. Gergely atya, aki újonnan szentelt, fiatal papként került hozzánk szeretettel várja a testvéreket, a szülőket, régi és új hittanosokat. Mivel a mise végén újmisés áldásban is részesülhetünk, ezért a 10.00 órai szentmise – később -, kb.10.15-kor fog kezdődni. Az újmisét követően agapé lesz a templomkertben, melyre szintén hívjuk a kedves testvéreket, ugyanakkor szeretettel kérjük, hogy süteménnyel, üdítő itallal járuljanak hozzá a vendéglátáshoz, melyet a mise előtt a plébánia kapujánál lehet leadni. Az agpén lesz alkalom Gergely atyával személyesen is megismerkedni és a szülőknek pedig a hitoktatókkal is találkozni. A plébániai és iskola hittanórák, fokozatos, szeptember 9-től indulnak majd újra. Ezek rendjéről később tájékoztatjuk majd a testvéreket.
A Franciscus Alapítvány mely elkötelezett a keresztény-katolikus értékrendek mellett – elsődleges célja Ferenc pápa szellemi, azaz lelki és teológiai örökségének gondozása, és az ehhez kapcsolódó és ebből fakadó missziós – lelkiségi és társadalmi – tevékenységek támogatása és megvalósítása; megnyitja szeptember 9-én, hétfőn, délelőtt 10.00 órakor a Café Francesco, keresztény-missziós kávézóját az V. kerület, Molnár u. 4. szám alatt, a Ward Mária iskola épületében. Tájékozódni lehet az alapítványról a http://franciscusalapitvany.hu honlapon, Facebook oldalukon, ugyanakkor szívesen fogadják a támogatásokat online az oldalukon keresztül, vagy a 11720001-22482835 OTP Bankszámlára.