Teremtésvédelem Világnapjára, szeptember első vasárnapjára, Szentatyánk, Ferenc pápa „A teremtett világgal együtt remélj és cselekedj” címmel küldött üzenetet, mely megtalálható az interneten és a plébániánk Facebook oldalán is.
A nyári miserend, illetve templom és plébánia hivatal nyitvatartási rendje, e hét végéig, szeptember 7-ig tart. Szeptember 8-án, jövő vasárnaptól térünk vissza templomunkban a megszokott miserendre, mely szerint hétköznapokon, szerdán és szombaton is lesz reggel 08.00 órakor szentmise, illetve vasárnap, ünnepnap négy szentmise lesz, 09.00, 10.00, 12.00 és 18.30 órakor. Ismét lesz ügyfélfogadás a plébánia hivatalban, hétfő, kedd és szerda mellett, pénteken is, 15.00-19.00 óráig.
Újmise és Hittanos tanévnyitó, Veni Sancte lesz, szeptember 8-án, vasárnap délelőtt 09.00 órakor. Gergely atya, szeretettel várja a testvéreket, a szülőket, régi és új hittanosokat. Mivel a mise végén újmisés áldásban is részesülhetünk, ezért a 10.00 órai szentmise – később -, kb.10.15-kor fog kezdődni. Az újmisét követően agapé lesz a templomkertben, melyre szintén hívjuk a testvéreket, ugyanakkor szeretettel kérjük, hogy süteménnyel, üdítő itallal, aki teheti járuljanak hozzá a vendéglátáshoz, melyet a mise előtt a plébánián lehet leadni. Az agapén lesz alkalom Gergely atyával személyesen is megismerkedni és a szülőknek pedig a hitoktatókkal is találkozni. A plébániai és iskola hittanórák, imaórák és különféle csoportok, fokozatosan, szeptember 9.-től indulnak majd újra. Ezek rendjéről jövő vasárnap tájékoztatjuk majd a testvéreket.
Szent Márk, István és Menyhért, kassai vértanúk ünnepe lesz szombaton, szeptember 7-én. Az esztergomi Bazilikában, 10.30 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, ahol a vértanúk ereklyéét őrzik.
A Franciscus Alapítványmegnyitja szeptember 9-én, hétfőn, délelőtt 10.00 órakor a „Café Francesco”, keresztény-missziós kávézóját az V. kerület, Molnár u. 4. szám alatt. Tájékozódni lehet az alapítványról a http://franciscusalapitvany.hu honlapon, Facebook oldalukon, ugyanakkor szívesen fogadják a támogatásokat online vagy az OTP 11720001-22482835 Bankszámlára.
„Zarándokhelyek Afrikában” címmel tart vetített képes előadást, Gyurácz Andrea, az Afrika másként Alapítvány tagja az alagsori hittanteremben, szeptember 12-én, csütörtökön, 19.00 órai kezdettel. Erre a számunkra ismeretlen zarándokhelyeket bemutató előadásra szeretettel várunk mindenkit. A belépés díjtalan.