Nagyszülők és Idősek Világnapján, a szentmisék végén külön áldásban részesítjük a nagyszülőket, akiket szeretettel várunk!

Elsőpénteken, augusztus 1-én, a szentmisék után van lehetőség szentgyónásra, este 19.00 órakor pedig elimádkozzuk a Jézus Szíve litániát.

Ezen a héten ünnepeljük Szent Márta, Mária és Lázárt, július 29-én, kedden, Loyolai Szent Ignácot, július 31-én, csütörtökön.

Megjelent az Esztergom-Budapest újság külön száma, Erdő Péter bíboros úr aranymiséje alkalmából, illetve több főegyházmegyés paptestvér jubileumáról is olvashatunk benne, számtalan értékes fotóval. Ingyenesen elvihető, de adományt szívesen továbbítunk a kiadó felé.

_____________________________________________________________________________________________________________________________

Idősek imája

Uram! Vigyázz reám, hogy öregkorban is szerethető legyek. Fékezd meg túlbuzgóságomat, amellyel azt képzelem, hogy nekem minden témához, mindig mondanom kell valamit. Szabadíts meg attól a jó szándékú segíteni akarástól, amellyel mindig én akarom elrendezni mások rendezetlen ügyeit. Ne vegyem zokon, ha az emberek beavatkozásnak nevezik az én segíteni akarásomat. Taníts meg arra, hogy okos legyek. De nem okoskodó. Legyek mindig kész a szolgálatra, de a mellőzést is el tudjam fogadni.

Sok bölcsességet halmoztam fel életemben, és nagyon sajnálom, hogy ezt talán nem tudom másoknak továbbadni. Beletörődöm ebbe Uram. De ugye megérted azt a kérésemet, hogy legalább néhány barátom maradjon mellettem ezekben az években.

Taníts meg arra, hogy tudjak hallgatni a betegségeimről és a nehézségeimről. Ezek évről évre növekednek, és velük együtt nő bennem a hajlandóság arra, hogy mindig ezekről beszéljek. Nem merem azt a nagykegyelmű ajándékot kérni Tőled, hogy őszinte együttérzéssel tudjam hallgatni másoknak a betegségekről szóló folyamatos panaszkodását. De legalább arra adj erőt, hogy türelmesen végighallgassam.

Azt sem merem kérni, hogy halványodó emlékezőképességemet erősítsd meg olyanná, amilyen régebben volt. Inkább azt kérem, hogy adj nekem több szerénységet és kevesebb magabiztosságot, amikor előfordul, hogy ugyanarra az esetre mások másként emlékeznek, mint én. Ajándékozzál meg azzal a csodálatos bölcsességgel, amely beláttatja velem, hogy én is tévedhetek.

Taníts meg arra, hogy az előítéletektől és az irigységtől mentesen fel tudjam fedezni az utánam következő nemzedékek igazát, és ajándékozd nekem azt a derűs szabadságot, hogy sok jót tudjak mondani a fiatalokról. Tölts be úgy a Te szereteteddel, hogy vénségemben is szívesen szóba álljanak velem az emberek. Tudom, hogy nem vagyok szent, de azt is tudom, hogy az öregember örökös zsörtölődése az ördög munkájának a csúcsteljesítménye.

Engedd, hogy Simeonnal együtt mondhassam: Látták szemeim a Tőled küldött Üdvözítőt. És amikor bölcs szereteted úgy látja, hogy elérkezett az én időm, akkor át is ölelhesselek Téged. Ámen. (Petress István)

keyboard_arrow_up
X