Plébániai Karitászunk támogatni szeretné karácsonyra az arra rászorulókat. Köszönjük a kedves testvérek javaslatait, hiszen összesen 65 családnak, rászorulónak tudtunk élelmiszer vásárlási utalványt és az önkormányzat ajándék csomagját kiosztani. Az ingyen ebéd osztásnál köszönjük a támogató cég nagylelkű adományát és munkáját, valamint a testvérek segítségét, 150 adag meleg ebédet tudtunk kiosztani azoknak, akik  elfogadták meghívásunkat. Köszönjük az eddig ezekre a célokra beérkezett adományokat is. Ezen a héten készülnek el a kórházi betegek számára az ajándékcsomagok, illetve a kéttannyelvű iskola diákjai által egyénileg, kézzel készített üdvözlő lapok, melyeket e hét végén fogunk kiosztani. Jót tenni karácsonyra, mindannyiunknak, adakozóknak és megajándékozottaknak egyaránt örömet okoz!

Terézvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola diákjainak karácsonyi műsora, december 16-án, hétfőn, 16:00 órakor kezdődik a templomban.

Budapesti Énekes Iskola karácsonyi koncertje pedig, december 18-án, szerdán, 17:00 órakor lesz.

Szent Teréz Nyugdíjas Klub szeretettel meghívja a klub tagjait és minden idős kedves testvérünket a nyugdíjasok karácsonyi műsorára, melyet a hittanos gyerekek adnak elő és egy szerény uzsonnára, december 19-én, csütörtökön, 16:00 órára az alagsori hittanteremben.

Adventben, Roráté misék vannak templomunkban, hétköznapokon, reggel 07:00 órakor. Az utolsó, december 23-án, hétfőn lesz, amely után reggeli várjuk a testvéreket az alagsori hittanteremben. A reggeli elkészítéséhez minden segítséget szívesen fogadunk,

A 4. adventi gyertyagyújtás, december 21-én, szombaton, 18:00 órakor lesz.

Előre jelezzük templomunk karácsonyi miserendjét: 

December 24-én, kedden, nincsen szentmise templomunkban. A templom és az urnatemető, délelőtt 08:00 – 12:00 óráig tart nyitva. A gyerekek pásztorjátéka, délután 15:00 órakor kezdődik.

Éjszaka a templomot 23:30 órakor nyitjuk, amikor is gyóntatás és karácsonyi orgonamuzsika, majd pedig 24:00 órakor a kis Jézus jászolba helyezése és éjféli mise.

December 25-én, szerdán, Urunk Születésének ünnepén, vasárnapi miserendet tartunk: délelőtt 09:00; 10:00; 12:00 és este 18:30 órakor. A 10:00 órai ünnepi nagymisét Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök mutatja be. A mise elején fogadjuk ünnepélyesen az Eucharisztikus Kongresszus Missziós Keresztjét. A szentmisén, a Budapesti Énekes Iskola, Mozart: D-dur, Missa Brevisét énekli.

December 26-án, csütörtökön, Szent István diakónus, elsővértanú ünnepén, három szentmise lesz: reggel 08:00; délelőtt 10:00 és este 18:30 órakor.

December 29-én, Szent Család vasárnapján, a délelőtt 10:00 órai szentmisét a családokért ajánljuk fel, melyre hívunk minden házaspárt és családot. A mise után tanúságtételek és a családokat külön áldásban részesítjük, majd pedig egy találkozásra, szerény agapéra várjuk az alagsori hittanteremben. Közreműködik a Benyus Családi Kamaraegyüttes.

Adventben, 20-30%-os engedménnyel válthatól urnafülkék. Érdeklődni a plébánia hivatalban lehet, ügyfélfogadási időben.

Miseszándék kérhető a 2020. évre, valamint a Miseszövetségbe is be lehet lépni, ami azt jelenti, hogy a tagokért, élő és elhunyt családtagjaikért, valamint papi hivatásokért minden hónapban egy-egy szentmisét, összesen 4 szentmisét ajánlunk fel.

__________________________________________________________________________________________________________________________________________________

M A K Á M – Ó, gyönyörű éj – AVILAI NAGY SZENT TERÉZ TEMPLOM

Adventi-karácsonyi énekek – Ady lemezbemutató

2019.december 21. szombat este fél 8.

Közreműködik:

Magyar Bori-ének                            Krulik Zoltán-ének, gitár

Bede Sári-ének                                 Bata István-basszusgitár

Kuczera Barbara-hegedű                 Varró Zoltán-ütőhangszerek

Vázsonyi János-szaxofon                Mizsei Zoltán-szintetizátor

______________________________________________________________________________________________________________________________________________

NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS MISSZIÓS KERESZTJE A TERÉZVÁROSI AVILAI NAGY SZENT TERÉZ TEMPLOMBAN

2019.DECEMBER 25 – 2020. JANUÁR 2.

Missziós Kereszt Ünnepélyes Fogadása – Karácsonyi Szentmise

2019.december 25. szerda 10 óra – Jézus Születésének Főünnepe

Cserháti Ferenc püspök

Közreműködnek: Budapesti Énekes Iskola – W.A.Mozart: D-dur Missa Brevis

Családok Szentmiséje – Tanúságtételek – Családok Megáldása

2019.december 29. vasárnap 10 óra – Szent Család Vasárnapja

Horváth Zoltán kanonok, családreferens

Közreműködnek: Benyus Családi Kamaraegyüttes

Szentségimádások

2019.december 30. hétfő 19 óra

Imavirrasztó csoport

2019.december 31. kedd 23:30 óra

Csepregi Róbert káplán és az Imperfectum Együttes

Eucharisztikus Kongresszus Évének Köszöntése – Újévi Szentmise

2020.január 1. szerda 18:30 óra – Szűz Mária, Isten Anyja Főünnepe

Michael August Blume SVD érsek, apostoli nuncius

Missziós Kereszt Ünnepélyes Búcsúztatása – Szentmise

2020.január 2. csütörtök 18:30 óra

Horváth Zoltán kanonok, esperes, plébános és Csepregi Róbert káplán

Közreműködnek: Capella Theresiana – Liszt Ferenc: Missa Choralis

keyboard_arrow_up
X