Péter fillérek. A mai vasárnapra volt meghirdetve a „Péter fillérek” gyűjtése a Szentszék kiadásainak támogatására. Azonban a járványhelyzetre tekintettel, Ferenc pápa rendelkezésére egyelőre elmarad.

Személyi változások: Bíboros úr újmisés káplánt nevezett ki plébániánkra, Harangi Tibor atya személyében, aki augusztus 2-án vasárnap mutatkozik be a terézvárosi híveknek. Csepregi Róbert atya pedig kinevezést kapott Pilismarótra plébániai kormányzónak, és ő július 26-án, vasárnap, az esti 19.30 órai szentmisében köszön el a közösségtől. Várunk szeretettel mindenkit, mindkét alkalomra!

Szent István király főünnepe. Az idei évben, a járványhelyzet utáni első nagy ünnepség, augusztus 20-án lesz. Délután 17.00 órakor kezdődik a Bazilika előtti téren a Szentmise, majd pedig az Országos Szent Jobb körmenet. A mise főcelebránsa Erdő Péter bíboros úr lesz, a szentbeszédet Kovács Gergely gyulafehérvári érsek úr fogja mondani.

Nyári gyóntatási rend. A július és augusztus hónapokban a személyi változások és szabadságolások miatt a gyóntatás a keddi, pénteki, a szombati és a vasárnapi szentmisék előtt fél órával vannak. Kérjük, hogy hírlevélben kövessék a jelzett, heti gyóntatási rendet.

Szent Benedek apát, Európa fővédőszentjének ünnepe, július 11-én, szombaton lesz. Ezen a napon külön is imádkozzunk a járvánnyal és viszályokkal küzdő Európáért és az Egyházért.

Amikor az édesapát elragadta a halál, és az édesanya nem tudta, ha mégoly keményen dolgozott is, képes-e a hat gyermeket felnevelni, az akkor 10 esztendős Mária így vigasztalta: ,,Ne félj, mama, hiszen már nagyok vagyunk, s a jó Isten majd ad nekünk egészséget, gondot visel ránk és megsegít bennünket. Megélünk!”

(Goretti Szent Mária életéből /1890-1902/, emléknapja: július 6.)

keyboard_arrow_up
X