A nyári miserend szeptember 5-ig, e hét végéig tart. Az évközi miserend szeptember 6.-tól, jövő vasárnaptól áll vissza. Ez azt jelenti, hogy ismét reggel 09.00, délelőtt 10.00, déli 12.00 és este 18.30 órakor lesznek a vasárnapi szentmisék. A hétköznapokon pedig ismét lesz minden nap reggel 08.00 és este 18.30 órakor szentmise.

Jövő vasárnap délelőtt 09.00 órai diákmisén, Harangi Tibor káplán atya újmiséje lesz, amely után primíciás áldásban is részesülhetünk, illetve ez lesz a hittanosok tanévnyitó „Veni Sancte” miséje, melyre hívjuk és várjuk a családokat és a hittanosokat. A mise után agapé és találkozási lehetőség lesz a templomkertben, amelyhez süteményeket szívesen fogadunk és előre is köszönünk. Ezért jövő vasárnap, a 10 órai szentmise, 10.15-kor kezdődik majd.

Az iskolai és plébániai hittanórák rendje a következő héten alakul, ahogyan az iskolákkal sikerül kialakítani az órarendet. Remélhetőleg, szeptember 7-től, már rendes órarend szerint tudjuk kezdeni a hittanos tanévet.

Elsőpénteken, szeptember 4-én, a reggeli mise előtt, 07.30-tól, valamint az esti mise után, 19.00 órától lesz gyóntatás, amikor is a Jézus Szíve litániát imádkozzuk.

Új kamerarendszer a templomban. Ezen a héten is érkezett adomány erre a célra, így a teljes ár közel 50%-a, fele már összegyűlt, melyet hálásan köszönünk az adakozóknak. A múlt héten bevezetésre került a szükséges videó internet kábel is a templomba. Szeretettel várjuk a testvérek további nagylelkű adományait, melyeket előre is köszönünk.

keyboard_arrow_up
X