JÓTÉKONYSÁGI KONCERT A REGŐCZI ISTVÁN ALAPÍTVÁNY JAVÁRA

2021. december 18.-án, szombaton, 19:30 órakor a Teréz-templomban.

Közreműködik: MAKÁM Együttes, Krulik Zoltán vezetésével.

Az Alapítvány alapítója és az est védnöke: Áder János köztársasági elnök és Felesége Herczeg Anita asszony.

 

Advent hétköznapjain, hétfőtől-szombatig Roráté szentmisék vannak reggel 07.00 órakor. Online közvetítjük a Facebookon és YouTube-on a keddi és a csütörtöki Rorátét.

Gyóntatás adventben a Roráté misék alatt, hétfőn, kedden, pénteken és szombaton van. Kérjük, hogy aki gyónására készül, nézze meg a heti gyóntatási rendet a hírlevélben.

Advent 4. szombatján, 18.00 órakor gyújtjuk meg az adventi koszorú utolsó gyertyáját, majd pedig a 18.30 órai szentmisét a közénk érkező „Világ Világossága” várásaként gyertyafénynél mutatjuk be.

Plébániánk szegények karácsonyára még a mai vasárnapon lehet ajánlani olyanokat, akik számára a plébániai karitászunk élelmiszer vásárlási utalványa segítséget és örömet jelentene. A karácsonyi ajándékra javasolt neveket, pontos lakcímmel az újságos asztalnál lévő perselybe kérjük elhelyezni vagy e-mailen a plébánia hivatalba elküldeni. Ugyan ebbe a perselybe kérjük szíves adományaikat is a szegények karácsonyához vagy pedig csekken, illetve átutalással is el lehet juttatni. Az utalásnál kérjük a közlemény rovatba feltüntetni „karácsonyi karitász”. Aki legalább 1.000.- Ft. adományt ad, vigyen magával az „Egymillió Betlehemi Csillagból”, egy kis gyertyát az ajándékozó szeretet lángját. Ugyanakkor az idén szeretnénk ingyen ebédet is osztani, december 18-án, 11.30-13.30-ig. Köszönjük a támogató cég nagylelkűségét

Adventi kedvezmény az urnasírhelyekre az idén annyit jelent, hogy még december hónapban a régi, tehát a négy évvel ezelőtti áron, míg 2022. január 1.-től már az új emelt áron lehet majd csak urnafülkét váltani. Részletes információt, a plébánia hivatalban kaphatunk.

Szentmise szándék kérhető a 2022. évre. Vasárnapokon a sekrestyében, hétköznapokon a plébánia hivatalban. Aki egy-egy konkrét időpontra szeretné kérni, hogy imádkozzunk szeretteiért és szándékaira, kérjük, mielőbb jelentkezzen.

Miseszövetségbe is be lehet lépni a 2022. évre. Ez azt jelenti, hogy egy éven át minden hónapban négy szentmisét ajánlunk fel a szövetségbe belépett tagokért, élő és elhunyt családtagjaiért és papi hivatásokért. A jövő évi tagsági díj: 8.000.- Ft.

Adventi-karácsonyi koncertek templomunkban ezen a héten:

  • december 14. kedd, 19:15: Schola Academica

  • december 17. péntek, 19:30: Barokk kamarakoncert

  • december 18. szombat, 19:30: Makám Együttes jótékonysági koncertje, a Regőczi István Alapítvány javára, a COVID árvák megsegítésére

  • december 19. vasárnap, 17:00: Magnificat Kórus koncertje

Adventi vásár van a mai és a jövő vasárnapon a szentmisék után, Taylor Caldwell: Lucanus című könyvének, melyet kedves terézvárosi testvérünk, Csepregi Tibor fordításában vehetünk a kezünkbe. Szent Lukács evangélista küzdelmes életét bemutató könyvet, magától a fordítótól vásárolhatják meg a templom előterében. Lukács ír a legtöbbet evangéliumában Jézus gyermekség történetéről, ezért is szép karácsonyi ajándék lehet.

December 19-én, pedig termelői méz vásár lesz, melyet szívesen ajánlunk testvéreink!

Karácsonyi programok: December 23. csütörtök, 07:00 óra: Utolsó Roráté; December 24. péntek, nincs szentmise, 15:00 óra: Pásztorjáték; 23:30 óra: orgonajáték, gyóntatás; December 25. szombat, 09:00; 10:00 óra ünnepi nagymise, Cserháti Ferenc püspök; 12:00; 18:30, 13:00 órakor: Szent Egyed Közösség szegények karácsonya, ebéd osztás; December 26. Szent Család vasárnap, 09:00, 10:00, 12:00, 18:30 óra. A misék végén családok megáldása.

A Sant’Egidio közösség karácsonykor, december 25-én a 12 órai szentmise után, 13 órakor a templom kertjében karácsonyi ünnepséget és ebédet tart szegény barátaival. Az európai hírű Kapuvári Ízvadászok főznek. Az ebedhez  ajándékkal is kedveskedni szeretnének. Ha a kedves hívek süteménnyel vagy személyes közreműködéssel tudnák támogatni ezt a különleges karácsonyi lakomát, azt hálásan  fogadnánk. A déli misét Michael Blume apostoli nuncius mutatja be, aki utána a szegények ünnepén is részt vesz. 

keyboard_arrow_up
X