Szent Charbel kilencedet imádkozunk ezen a héten, július 22-én, úgy, mint minden hónapban, a járványtól való szabadulásért, valamint a háború végéért, a békéért és a válságból való kilábalásért. A csodatevő Szent Charbel maronita szerzetes imádságára az esti mise után, 19.00 órakor kezdődik, érintett ereklyéje jelenlétében.

Ezen a héten lesz, Szent Mária Magdolna ünnepe, július 22-én, és Svéd Szent Brigitta, Európa társvédőszentje ünnepe, július 23-án.

Nagyszülők Világnapját, Szentatyánk, Ferenc pápa, Szent Anna és Szent Joacím napjához közel eső vasárnapra, az idén, június 24-re tette. Nálunk, a Teréz-templomban már hosszú évek óta ilyenkor külön áldásban részesítjük a nagyszülőket a szentmisék végén. Így az idén, jövő vasárnap, június 24-én, várjuk szeretettel valamelyik szentmisére a nagypapákat és nagymamákat, hogy személyes áldásban részesíthessük őket.

Tibor atya káplánunk, július 31-én, két hét múlva, vasárnap az esti szentmisén, 19.30 órakor köszön el a terézvárosi hívektől.

Ferenc atya újmisés káplánunk, augusztus 7-én, vasárnap, szintén az esti misében 19.30 órakor mutatkozik be a híveknek.

Mindkét alkalomra szeretettel várjuk a kedves testvéreket!

keyboard_arrow_up
X