Harangi Tibor atya, a mai vasárnap esti szentmisében, 19.30 órakor köszön el a terézvárosi hívektől. Minden kedves testvérünket, hittanosait szeretettel várjuk.

Farkas Ferenc újmisés atya, új káplánunk pedig jövő vasárnap, augusztus 7-én, szintén az esti misében 19.30 órakor mutatkozik be a híveknek. Fogadjuk Őt szeretettel és segítsük mindenben szolgálatát, hogy első lelkipásztori helyén otthonra találjon közöttünk, itt Terézvárosban.

Ökumenikus és vallásközi imádság lesz a pharrajimos és a kislétai gyilkosság évfordulóján templomunkban, augusztus 2-án, kedden, az esti szentmisét követően, 19.00 órakor, a Szent Egyed Közösség szervezésében. Az imaórát vezeti: Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita. Imát mondanak a zsidó, az evangélikus, a református, a görög ortodox és a baptista egyház képviselői. Mindenkit szeretettel várnak.

Honti Attila atya érkezik hozzánk Lublinból, aki orgonahangversenyt tart templomunkban, augusztus 3-án, szerdán, 19.00 órakor. Elhangzanak nemzetközi és lengyel szerzők művei egyaránt. A belépés díjtalan és mindenkit szeretettel várnak.

Elsőpénteken, augusztus 5-én – mely egyúttal Havas Boldogasszony napjagyóntatás lesz a reggeli és az esti szentmisék idején. Este 19.00 órakor elimádkozzuk a Jézus Szíve Litániát.

Tihany – Bakonybél – Pannonhalma Zarándoktáborra, mely augusztus 12-18-ig lesz. Augusztus 1-ig még várják a jelentkezőket, elsősorban a 12-18 éves fiatalokat. A részvételi díj: 36.000 Ft/fő, teljes ellátással, szállásokkal, mely egyedül az oda-és hazautazást nem tartalmazza.Jelentkezni Gácsi Dorothea zarándoktáborvezetőnél lehet. Telefonon: +36302362775 vagy e-mailen: zarandokdodo@gmail.com

keyboard_arrow_up
X