A mostani, farsangvasárnap egyúttal könyörgőnap a világ éhezőiért. Imádságainkkal és szeretet cselekedeteinkkel segítsük szükséget szenvedő embertársainkat.
Szentségimádás, vesperás és egyéni szentségi áldás lesz február 20-án, hétfőn, 19.00 órától. Szokásaink szerint szívesen fogadjuk a Testvérek személyes imaszándékait, melyeket hétfőn délután 17.00 óráig tudnak eljuttatni a plébánia emailcímére.
A héten, február 22-én, lesz Hamvazószerda, azaz a Húsvétra felkészítő szent időszak, a Nagyböjt kezdete. Az Istenhez térő, őszinte bűnbánat jeleként fogadjuk a hamvazkodás szentelményét. Erre a Szentmisék keretében lesz lehetőség: reggel 08.00 órakor, és este 18.30-kor. Az esti lesz az ünnepi szertartás, melyen a Zeneakadémia Egyházzene Tanszéke és templomunk kórusa, a Capella Theresiana közösen szolgál. Jöjjünk el minél többen, hogy együtt, imádságban kezdhessük az ide nagyböjtöt! Akik bármely okból mégsem tudnának eljönni hamvazószerdán, azok részesülhetnek a hamvazkodás szentelményében Nagyböjt I. vasárnapján a szentmisék után.
Böjti fegyelem, a nagyböjtben: Hamvazószerdán és majd Nagypénteken szigorú böjt van, ami azt jelenti, hogy minden 18 és 60 év közötti felnőtt katolikus háromszor étkezhet egyszeri jóllakással és a húsételtől tartózkodnia kell. Nagyböjt péntekjein pedig böjti nap van, ami azt jelenti, hogy nem fogyasztunk húsételt. Mindennek lényege, hogy az előírások mellett, mindannyian válasszunk magunknak olyan egyéni önmegtartóztatást, imádságot, jócselekedeteket, amelyek segítik lelki előkészületünket Krisztus Urunk szenvedésének, halálának és feltámadásának megünneplésére.
Február 23-án ismét „Konzis-csütörtök” lesz, a szomszédos Bartók Zenekonzervatórium növendékei adnak rövid koncertet az esti Szentmisét követően, 19.00 órától.
Jegyesoktatás indul plébániánkon február 23-án, csütörtökön, este 20.00 órai kezdettel. Az összesen hat alkalomból álló jegyeskurzusra, inden katolikus házasságkötésre készülő jegyespárt szeretettel hívunk és várunk a plébánia alagsori hittantermébe!
Nagyböjt péntekjeink – így ezen a héten, február 24-én is -, Keresztutat imádkozunk a testvérekkel a templomban 17.45 órától. Várjuk még közösségeink további jelentkezését a keresztúti ájtatosság valamelyikének vezetésére.
…………..Nagyböjti előzetes…………………………………………..
Előre hirdetjük a nagyböjtre, hogy a jövő héten, február 26-án, nagyböjt I. vasárnapján, a Püspöki Konferencia rendelkezésére országos adománygyűjtés lesz a katolikus iskolák támogatására.
Ökumenikus Világimanap lesz, az idei évben Tajvani asszonyok állították össze az imádságot, melyre plébániánkon kerül sor a Belváros keresztény gyülekezetivel közösen, március 3-án, pénteken, 16.00 órától a alagsori hittantermében.
MÁRIA EVANGÉLIUMA c. musical, mely már több mint 30 éve adnak elő, és amely a Szűzanya oldaláról mutatja be Jézus életét és szenvedése történetét ismét elhangzik templomunkban az idei nagyböjtben, március 10-én, pénteken, a keresztút és szentmisét követően, 19:30-kor. A főbb szerepekben Sáfár Mónika, Sasvári Sándor, Tolcsvay László, Dobor László és Tóth József, valamint a Rotunda Együttes. A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várunk!