Hálát adunk a jó Istennek a múlt hétvégén, Avilai Szent Teréz búcsúnk ünnepén kapott kegyelmekért. Mindazoknak a testvéreinknek pedig szeretnénk köszönetünket kifejezni, akik szolgálataikkal és anyagi támogatásukkal segítették a Búcsú méltó megünneplését. Köszönetet mondunk a VI. kerületi önkormányzatnak is, akik plébániánk közösségének kérésére, átnevezték a templomkert és iskolaudvar utcáját és a Szent Teréz utca nevet kapta. Mostantól tehát a templom címe: Szent Teréz u. 1.; a plébánia címe: Szent Teréz u. 2.; az általános iskola: Szent Teréz u. 4. lett.

Ma, a Missziók vasárnapján, a Püspöki Konferencia rendelkezésére, a missziók munkájának támogatására országos adománygyűjtés van. Mi is erre a célra kérjük a Testvérek szíves adományait a perselybe, illetve az újságos asztalnál található bankkártyás adománygyűjtőbe.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hősi halottaiért, akik itt a pesti utcákon áldozták életüket a szabadságért, valamint Tiszteletreméltó Mindszenty József bíboros boldoggá avatásáért lesz szentmise, nemzeti ünnepünkön, október 23-án, hétfőn, este 18.30 órakor. Közreműködnek a Rotunda énekegyüttes, akik Tolcsvay: Magyar Miséjét éneklik. Szólisták: Sáfár Mónika, Sasvári Sándor, Tolcsvay László és Tóth József lesznek. Várjuk a testvéreket, imádkozzunk, emlékezzünk közösen! Ezért kivételesen, október 23-án, a rózsafüzér imádságot a reggeli szentmise után 08.30-kor imádkozzuk közösen a templomban.

Honnan jöttünk, hová megyünk, kik és milyenek vagyunk? címmel, Bibliodráma csoport indul plébániánkon. Érdeklődni és jelentkezni lehet a sekrestyében és a plébánia hivatalban személyesen, telefonon, illetve e-mailen. Vezetik: Deák Ákos atya és Dr. Gál Andrea pasztorálpszichológus.

„Akiknek először hirdették az evangéliumot” címmel Ciprus szigetének bibliai, keresztény szent helyeire meghirdetett zarándoklatunkra, mely 2024. június 24-július 1-ig lesz, már csak hat hely maradt. Kérjük, hogy aki szeretne részt venni, lehetőleg még ezen a héten jelentkezzen, illetve a már jelentkezettek adatait kérjük pontosítani, valamint az előleget befizetni. Ezt a zarándoklatot, az ugyan erre az időpontra tervezett Szentföldi Zarándoklat helyett szerveztük, mely sajnos az ott kialakult háborús helyzet miatt elhalasztásra került. A plébánia, jövő évi szokásos zarándoklata: Dél-Olaszországba lesz, szeptember végén, Nápoly (Szent Januárusz püspök) – San Giovanni Rotondo (Pietrelcinai Szent Pio atya) és Bari (Szent Miklós püspök) uticéllal. Hamarosan ezt a zarándokutat is meghirdetjük.

Előre jelezzük: Mindenszentek főünnepén, november 1-én, szerdán, és Halottak napján, november 2-án, csütörtökön három szentmise lesz templomunkban, reggel 08-00; délelőtt 10.00 és az ünnepi szentmisék este, 18.30-kor. Halottak napján, az esti gyászmisén, templomunk énekkara a Capella Theresiana, Anton Bruckner: Requiemjét énekli, zenekar és szólisták közreműködésével, melyet az urnatemetőnkben eltemetettekért ajánlunk fel.

A.L.Webber: Requiemje pedig – melyet tavaly itt a mi templomunkban hallhattunk – ismét előadásra kerül az Operett Színházban, a nemzeti gyásznapon, november 4-én. Jegyek váltható a színházban, illetve online.

keyboard_arrow_up
X