A héten pénteken, 17.45-kor Keresztutat imádkozunk a Szent István Lovagrend és a Szent Teréz Nyugdíjas Klub tagjaival a templomkertben.

„A Nagyhét Nyitánya” címmel tartjuk idei nagyböjti lelki esténket, március 23-án, szombaton. 18.00 órakor Passió, 18.30-kor szentmise és lelkigyakorlatos elmélkedés, majd pedig gyóntatás. A Passiót és az elmélkedéseket az esztergomi szeminárium papnövendékei mondják majd. Közreműködik az Angelica Leánykar, akik a szentmisén Kodály Z.: Magyar miséjét és motettákat énekelnek, a mise után 19.30-kor Pergolesi: Stabat Mater című oratóriumát éneklik. Vezényel: Gráf Zsuzsanna.

Virágvasárnap, március 24-én, a 09.00 órai diákmisén a Terkapella gyermekkórus énekel, 10.00 órakor barkaszentelés és ünnepi bevonulás lesz. Erre a virágvasárnapi szertartásra, melyen megjelenítjük Jézus jeruzsálemi bevonulását várjuk a gyerekeket, családokat, akik barkát, pálmaágakat és ruhákat terítenek az érkező Jézus elé. Utána ünnepi szentmise, melyben a Passiót a Capella Theresiana énekli. Pipó József és Tűz Tamás: „Keresztút” szerzeményét adják elő Pipó József és barátai virágvasárnap, az esti 18.30-as szentmise után, de misén is közreműködnek.

„Te elveszed a világ bűneit” nagyheti imaest lesz templomunkban március 25-én, nagyhétfőn, 19.30-kor a 777 szervezésében. Elmélkedést tart Horváth Zoltán atya, közreműködik a Boanergész Zenekar.

J.S. Bach: János-passiója hangzik el templomunkban március 26-án, nagykedden, 19.30-kor, a Capella Du Mont Énekkar és a Savaria Barokk Zenekar előadásában. Vezényel: Németh Pál. Jegyek válthatók a jegy.hu oldalon és az ismert jegyirodákban, valamint a koncert előtt fél órával a helyszínen.

Férfi és Női lelkinapot hirdetünk március 29-én, nagypénteken, 09.00 órától.

A Martineus Férfikör „A férfi, mint áldozat” témában hívja a férfiakat a plébánia alagsori hittantermébe. Jelentkezni Zarka Dénes diakónusnál lehet e-mailen: denes@zarka.hu.

Az Asszonykörünk pedig „Az Istenre tekintő nő” címmel várja a női résztvevőket a közösségi teremben. Jelentkezni az asszonykör vezetőjénél, Zarka Zsókánál lehet e-mailen: zarkazsoka@gmail.com.

A Szent Háromnap liturgikus rendje a korábbi években megszokottak szerint alakul templomunkban.  Nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton az ünnepi szertartások egyaránt este 18.30 órakor kezdődnek. Nagypénteken 15.00 órakor Sík Sándor: Keresztútját imádkozzuk. A virrasztó, „sötét zsolozsmát” és lamentációt nagyszerdán és nagycsütörtökön az esti szentmisék után, nagyszombaton pedig reggel 08.00 órakor tartjuk.

A mai vasárnapon a Püspöki Konferencia rendelkezésére a Szentföld szent helyeinek támogatására van országos adománygyűjtés. Mi is erre a szándékra kérjük a kedves testvérek adományait.

keyboard_arrow_up
X