Alapvető hittan indul olyan felnőttek számára, akik nincsenek megkeresztelve, vagy gyermekkorukban megkeresztelték őket, de már nem voltak elsőáldozók, ezen a héten, szeptember 25-én, kedden, 19.00 órakor a közösségi teremben. Jelentkezni a plébánia hivatalban, vagy az első órán lehet.

Ifjú Házasok csoportjának hittan órája, szintén ezen a héten, szeptember 28-án kezdődik, 19:30 órakor, de az idén a közösségi teremben.

Ábrahám Gyermekei előadássorozat is folytatódik plébániánkon, szeptember 25-én, kedden 16:00 órától a sekrestye fölötti hittanteremben. A zsidóságról, kereszténységről és iszlámról szóló előadások témáit a hirdetőtáblán és szórólapokon is megtalálhatjuk.

Kiskórus szerveződik olyan énekelni vágyó általános iskolás gyerekek részére, akik a 09:00 órai diákmisén szívesen vezetnék a mise énekeit, Katonáné Szabó Judit tanárnő vezetésével. Minden érdeklődőt és szüleiket szeretettel várjuk, szeptember 24-én, hétfőn, 17:00 órára szülői értekezletre, megbeszélésre a plébánia közösségi termébe.

Templomunk énekkara, a Capella Theresiana, a nyári szünet után, jövő vasárnap, szeptember 30-án kezdi meg idei évadot, a 10:00 órai nagymisén, egy Lassus-misét énekelve.

Szentírás vasárnapja, jövő vasárnap, szeptember 30-án, Szent Jeromos napjához kapcsolódóan lesz. Aki saját Szentírását vagy egy új Bibliát elhoz a 12:00 órai szentmisére, azokat szívesen megáldjuk.

Havonta gyermekprogramok hittanosoknak. Hitoktatónik vezetésével, minden hónapban, valamelyik szombaton külön egy napos programot szervezünk hittanosaink számára. Az első október 6-án, szombaton lesz, amely kirándulás a Budai-hegyekbe. Indulás 09:00 órakor a templom kertjéből, hazaérkezés kb. 16:00 órára. Gyalogtúrához szükséges ruhát, enni és inni valót valamint 4 db. vonaljegyet vagy bérletet kell hozni. Program: Hűvösvölgy, János-hegy gyalogosan, Széchenyi-hegy gyermekvasúttal, Városmajorba fogaskerekűvel, Széll Kálmán térről haza a Teréz templomhoz. Várjuk a jelentkezőket.

Szent Teréz Nyugdíjas Klub őszi kirándulása október 4-én lesz a Mátrába. Útvonal: Feldebrő, Tarnaszentmária, Parád majd Fallóskút kegyhelyen szentmise. Indulás reggel 07:00 órakor autóbusszal a templom elől, hazaérkezés kb. 18:00 órára. Részvételi díja klubtagoknak 3.500.- Ft, nem klubtagoknak 4.500.- Ft. Jelentkezni lehet a sekrestyében a részvételi díj befizetésével. Ugyanakkor az idei évadra, szintén a sekrestyében lehet a Klubba jelentkezni.

Plébániánk idei Ciprusi 2. zarándoklatára, mely november 6-13-ig kerül sorra, kérjük a zarándokokat, hogy a részvételi díj második felét, október 5-ig fizessék be a plébánia hivatalban, és ha adatik még hiányoznak, azt is szíveskedjenek pótolni.

keyboard_arrow_up
X