Vírus veszély időszakában, vasárnaponként még egy misével több lesz a Teréz templomban, hogy egy-egy misén ne legyünk túl sokan, a fertőzés elkerülése miatt! Tehát visszaállítjuk a vasárnap reggel 08:00 órai (csendes) misét is, így összesen hat vasárnapi mise lesz: Szombaton 18:30; Vasárnap 08:00; 09:00; 10:00; 12:00; 18:30 órakor.

Az érdi Ciszterci Apátságba meghirdetett lelkigyakorlat, a monostor lezárása miatt elmarad. A nővérek és a plébánia szíves megértést kér minden terézvárosi testvérünktől. A lelkigyakorlatot majd november 5-8-ig tartjuk meg, melyre kérjük a testvéreket, hogy erősítsék meg jelentkezésüket, vagy amennyiben az időpont nem megfelelő, fáradjanak be a plébánia hivatalba és jelentkezésüket töröljük, valamint a befizetett részvételi díjat visszafizetjük.

Nagyböjti elmélkedések lesznek, a tervezett lelkigyakorlat idejében a Teréz templomban, március 19-20-21-én, csütörtök-péntek-szombaton, az esti 18:30 órai szentmisében, valamint gyónási lehetőség. A beszédeket Zoltán atya mondja, ahogyan az érdi lelkigyakorlatunknak is ő vezette volna.

Keresztutat járunk nagyböjt péntekjein az esti mise előtt 17.45-kor a templomban. Ezen a héten, március 13-án, a Szerdai Felnőtt Hittancsoport imádkozza, Fábián Melinda hitoktatónk vezetésével.

Tartós Élelmiszer Gyűjtés lesz, a Püspöki Konferencia körlevele értelmében, jövő vasárnaptól, március 15-22-ig. Kérjük a Kedves Testvéreket, hogy olyan tartós élelmiszer adományt hozzanak a templomba, amely bontatlan, szavatossági ideje húsvétig még érvényes és nem saját kezűleg készített élelmiszer, mert csak ilyet adhatunk tovább a rászorulóknak, amelyek ezeknek a feltételeknek megfelelnek. Kérjük egyúttal, hogy az adománygyűjtés hetében, ajánljanak olyan családokat, munkanélkülieket, egyedülállókat, időseket, akiket úgy ismernek, hogy rászorulnak erre az élelmiszer csomagra és szívesen fogadják az egyház, ilyen jellegű segítségét húsvétra.

Örömmel jelentjük, hogy új liturgikus munkatársunk van, Horti Gábor személyében. Kérésünkre, az érsekség engedélyét megkapva, elsősorban a szentmisén az áldoztatásban és a betegek áldoztatásában, de az ünnepi alkalmakkor az asszisztenciában is szolgálatot vállalt Horti Gábor testvérünk, akinek fiai kisgyermekkoruk óta itt ministrálnak és akinek családját is jól ismerjük. Kérjük a kedves testvéreket, hogy Gábort és az ő szolgálatait fogadják szeretettel.

Intézkedések az egyházban a járvány megelőzése érdekében. A Püspöki Konferencia március 5.-i rendelkezése alapján, a következő előírások betartására kérjük a kedves testvéreket, egymás és saját magunk egészsége megóvása érdekében:

  • Kérjük a templom bejáratánál lévő szenteltvíz használatának mellőzését.

  • Kérjük a szentmiséken a Miatyánk utáni kiengesztelődésnél a kézfogás mellőzését, helyette fejhajtással és szóban köszöntéssel: „Béke veled!” fejezzük ki a békét egymás iránt.

  • Kérjük a szentáldozásánál csak kézbe áldozzunk, s így mindenki a saját tenyerébe kapja a szentostyát, melyet maga vesz magához még ott az oltár előtt.

  • A gyóntatóhelyiség legyen rendszeresen szellőztetve, tehát, ha a gyónó, a feloldozás után kilépett a gyóntatószékből, kérjük, hagyja nyitva az ajtót, amikor nincs bent senki.

  • Amennyiben a közeljövőben a hatóság elrendelné a tömegrendezvények betiltását, ez vonatkozhat nagy létszámú egyházi rendezvényekre is.

  • Kérjük, hogy aki betegnek érzi magát, megfázott vagy köhög, forduljon orvoshoz és ne jöjjön a közösségbe, saját és a testvérei egészsége megóvása érdekében.

Köszönjük, hogy a fenti intézkedések megtartásával óvjuk egymás egészségét!

keyboard_arrow_up
X